T. rex reggelire - óriás tengeri szörny került elő az angliai Jura-partról

Vágólapra másolva!
Egy 150 millió évvel ezelőtt élt kolosszális méretű tengeri ragadozó került elő Anglia partjai mentén. A Pliosaurusok közé tartozó kihalt hüllő koponyája 2,4 méter hosszú. Egy ember mindössze jókora falatot jelentett volna neki, de egy T. rexet is könnyedén elfogyaszthatott volna reggelire.
Vágólapra másolva!

Az ősmaradványt egy helyi magángyűjtő fedezte fel, majd a Dorset Megyei Tanács vásárolta meg tőle jelentős összegért. A preparálás és a tudományos vizsgálat befejezése után a Dorset Megyei Múzeumban fogják a nyilvánosság elé tárni a ritka leletet. A példány méretei még a paleontológusokat is lenyűgözték.

A Pliosaurusok a Plesiosaurusok, vagyis a hatalmas testű, vízben élő hüllők közé tartoztak, amelyek abban az időszakban uralták a tengereket, amikor a szárazföldeken a dinoszauruszok élték a virágkorukat. Rövid nyakuk és hatalmas krokodil-szerű fejük volt, amely rendkívül erőteljes állkapcsokat és hatalmas borotvaéles fogakat tartalmazott. Terjedelmes testüket négy evezőszerű végtagjukkal hajtották előre a vízben. Táplálékukat főleg a delfinekhez hasonló Ichthyosaurusok alkották, de időnként más Plesiosaurusokat is szívesen fogyasztottak. Miután jó fogást kerestek az áldozatuk testén és beleharaptak, a nyakuknál lévő masszív, erős izmok segítségével ide-oda csapkodták az állatot, és hatalmas falatokat téptek ki belőlük.

A paleontológusok szerint az egyik eddigi legnagyobb Pliosaurussal hozta össze őket a jó szerencséjük. A maradvány a koponyából és az alsó állkapocsból áll. A koponya 2,4 méteres hossza alapján az állat teljes hossza 10-16 méter között lehetett, a súlya pedig elérhette a 7-12 tonnát. Méretei alapján felvehette a versenyt a nemrégiben a Spitzbergák területén felfedezett 15 méter hosszú tengeri ragadozóval, vagy a 2002-ben Mexikóban talált hasonló leletekkel. Az ekkora méretű ragadozóknak egy ember mindössze egy jókora falatot jelentett volna, de még akár egy T. rexet is könnyedén elfogyaszthatott volna reggelire.

Forrás: Oslói Egyetem/Tor Sponga, BT

Ekkora lenne egymáshoz viszonyítva egy kardszárnyú delfin, egy kékbálna (a valaha élt legnagyobb testű állat), egy Pliosaurus és egy ember

Bár a példány egy része még a kőzet belsejében van és preparálásra vár, már az eddig kiszabadított részek is jelzik, hogy a koponya kiváló megtartású. Ez jó hír az őshüllőket kutató specialistáknak, mivel annak ellenére, hogy a Pliosaurusok nagyon nagy koponyával rendelkeztek, az nem volt nagyon robusztus, így általában "palacsintává lapítva" kerül a kőzetekből a szakemberek elé. A hatalmas méret mellett főleg a kiváló, 3 dimenziós és torzítatlan megtartási állapot lelkesítette fel a kutatókat.

A maradványt egy amatőr gyűjtő fedezte fel az ún. Jura-part mentén, ahogyan a Dorset és Kelet-Devon környékén húzódó 150 km hosszú partszakaszt nevezik. Ez a rész mintegy 185 millió év történéseit tárja a látogatók elé a földtörténeti múltból. A pontos lelőhelyet nem hozták nyilvánosságra két okból. Egyrészt a terület még további maradványokat is rejthet, másrészt pedig erősen instabil, és hajlamos a földcsuszamlásokra és sziklaomlásokra.

Forrás: Dorsetforyou.com

A koponya az orr felől nézve. További képek

Ez a partszakasz nagyon gyorsan erodálódik, és bár balesetveszélyes, a paleontológusok számára mégis igen hasznos, mivel eközben a kőzetekbe rejtett ősmaradványok folyamatosan kerülnek a felszínre. A gyűjtő egyszer egy friss kőzetomlás után járt ezen a szakaszon, és akkor észlelte, hogy itt viszonylag sok csontot rejtenek a kőzetek. Ezután éveken keresztül rendszeresen visszajárt ide, míg végül rámosolygott a szerencse és rábukkant a kivételes megtartású koponyára. Az erkölcsi elismerés mellett anyagilag sem járt rosszul, hiszen 20 ezer fontot kaszírozott be a koponyáért.

A kutatók bíznak benne, hogy az óriás hüllő csontvázának többi része is ott lapul a kőzetekben, de még akár évtizedekbe is beletelhet, mire a természet erői mindent a felszínre hoznak. Ráadásul a gyűjtőknek és a kutatóknak még így is résen kell lenniük, mivel a felszínre kerülő csontok nagyon gyorsan erodálódhatnak, ha nem gyűjtik be és konzerválják őket megfelelően.

http://www.youtube.com/v/3RV6Qpteqs4&hl=en&fs=1&