Kisbolygó robbant Indonézia felett

Vágólapra másolva!
Indonéziai Szulavézi-szigete felett egy 10 méteres kisbolygó robbant fel két hete. A NASA a napokban közölte az esemény elemzését. A robbanásról filmfelvétel is készült.
Vágólapra másolva!

Október 8-án, közép európai idő szerint hajnali 4 órakor egy kisbolygó lépett bolygónk légkörébe. Az objektum a légellenállás nyomásától biztonságos magasságban felrobbant, detonációja során 10-50 kilotonna TNT robbanásával egyenértékű energia szabadult fel.

Elizabeth Silber és Peter Brown (University of Western Ontario) bejelentése alapján a légköri robbanásokra vadászó infrahangdetektor-hálózat is észlelte az eseményt. A robbanásra Szulavézi-sziget déli része, Latteko város felett került sor.

A jelenséget egy 5-10 méter átmérőjű kisbolygó váltotta ki. A helybeli beszámolók szerint a lakosok hatalmas robajt hallottak, és először a legtöbben azt hitték, hogy repülőgép zuhant le, vagy hogy földrengés van. (A NASA elemzése itt látható.)

Ilyen találkozókra a becslések szerint 2-12 évente kerülhet sor. Hasonló, de kisebb égitest nemrég Szudán felett semmisült meg, amelyet még a robbanás előtt felfedeztek. Bolygónk légköre a 25 méternél kisebb égitestek ellen véd minket a felszínen, az ilyenek a légellenállástól még magasan felrobbannak.

Az eredeti beszámoló az indonéz Metro TV műsorában, benne a robbanás után maradt füstcsíkkal (Metro TV)