Pusztító Rick Mexikót támadja - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
A héten újabb forgószelet mutatunk be, a Mexikót lassan elérő Rick hurrikánt, amely kialakulásának gyorsaságával könnyen a rekordok könyvébe kerülhet.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, a hurrikán kevesebb mint másfél nap alatt érte el a legmagasabb, 5-ös fokozatot. A teljesítménye azonban nemcsak ettől kiemelkedő: a Rick 1966 óta a térség második legerősebb hurrikánja.

Első képünkön Rick alakját mutatjuk be. A forgó mozgás miatt létrejött spirális karok nagy esőzéseket okoznak, de a legveszélyesebb mégis a hurrikán belső, fehér tömbként jelentkező központi zónája. A jelentések szerint ezen a területen a 270 km/h-t is elérő szél 15 méter magas hullámokat korbácsol. Ennek a tomboló zónának az ellentéte a hurrikán közepén elhelyezkedő "szem", ahol a többi területtől eltérően a légmozgás lefelé tart. Ezt veszi körül a hatalmas magasságú felhőfal, ami maga a viharfront. Ennek árnyéka műholdképünkön is jól látható.

Forrás: NASA

A műholdkép kiterjedése megközelítőleg 1600x1400 km

Második műholdképünkön már kissé távolabbról vehetjük szemügyre a hurrikánt és környezetét. Jól látható, hogy a trópusi ciklon kialakulásához szükséges meleg víztömeget az Észak-Egyenlítői-áramlás biztosítja.

Forrás: NASA

A műholdkép kiterjedése megközelítőleg 7000x4000 km

A szakértők eleinte arra számítottak, hogy északnyugat felé fordulva, a közeli Kaliforniai-áramlás hidegebb vizei fölé érve a Rick veszíteni fog erejéből, de sajnos tévedtek. Az újabb előrejelzések szerint északi, majd északkeleti irányba folytatja útját, és kedden éjjel eléri a Kaliforniai-félszigetet, végül szerdán már Mexikó szárazföldi területén fog pusztítani. Jól látható, hogy nyugati irányba milyen hosszú karral rendelkezik. Hawaiitól délre pedig már egy újabb ciklon van kialakulóban.

Kovács Gábor