A lombikbébiknél gyakoribbak az öröklődő betegségek

Vágólapra másolva!
A mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeknél gyakrabban jelentkeznek öröklődő betegségek, mint a természetes úton fogantaknál - derült ki egy izraeli kutatásból.
Vágólapra másolva!

A kutatást több mint 9 ezer lombikbébi vizsgálatával végezték 1997 és 2004 között. A 2000 és 2004 közötti eredményeket vizsgálva kiderült: a mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeknél másfélszer gyakrabban alakulnak ki öröklődő betegségek mint a természetes úton fogantaknál - számolt be Liat Lerner-Geva, a tel-avivi Gertner Intézet munkatársa.

A jelenség pontos okai egyelőre nem tisztázottak, de elképzelhető, hogy a laboratóriumi körülmények játszanak szerepet benne - tette hozzá a kutató, aki megjegyezte: lehetséges, hogy a mesterséges megtermékenyítésre jelentkező párok több egészségügyi problémával küzdenek.

A tudósok 9042 lombikbébi és 213 737 természetesen fogant gyermek egészségi állapotát hasonlították össze. A kutatás során figyelembe vették az anyák kora közötti eltérést, csakúgy, mint a képzettséget és a vallást, valamint a gyerekek nemét. "Hála istennek, ezek a betegségek viszonylag ritkák, és a mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek esetében csak kicsivel magasabb a kockázat" - mondta Lerner-Geva.

Feltűnő volt viszont a különbség a szív- és érrendszeri betegségek esetében: míg a lombikbébik 2,4 százaléka szenved ilyen típusú betegségektől, addig a természetes úton fogant gyerekeknek csak az 1,4 százaléka.

Izrael nemzetközi összehasonlításban élen jár a mesterséges megtermékenyítésben, a gyermektelen vagy legfeljebb két gyereket nevelő 45 év alatti nők esetében az állam fedezi a kezelés költségeit. A közel-keleti országban évente több ezer lombikbébi születik.