Egy érdekes optikai csalódás

Vágólapra másolva!
Az érzékszervi tapasztalás félrevezető lehet. Optikai, akusztikai, ízlelési, szaglási, tapintási és hőérzékelési csalódások arra tanítanak, hogy a tudományos tapasztalás nem nélkülözheti a műszeres mérést. Azonban ha sikerül is kiiktatni az embert a mérési folyamatból, még ott leselkednek a statisztikai csalódások.
Vágólapra másolva!

Az A és a B négyzet azonos árnyalatúak lennének? A látszat ellenére igen. Egy szövegszerkesztő program segíthet az igazság kiderítésében: a két mező egy azonos szürkeárnyalatú sávval összeköthető. Vagy ha egy papírlapra két lyukat vágunk úgy, hogy azt az ábrára borítva csak az A és a B mezők látszanak a lyukakon keresztül, akkor a saját szemünkkel láthatjuk a színazonosságot. Ez utóbbi módszer nyomtatott ábránál használható.

Miért csap be bennünket a szemünk, miért működik ez az illúzió? Jelen esetben a szemnek és az agyi látóközpontnak azt kell eldöntenie, hogy az árnyékban levő világos vagy a megvilágított sötét mezőről érkezik-e több fény. Az elrendezés trükkös, mert a világos B mezővel szomszédos mezők sötétsége kiemeli B világosságát, az A mezőnek meg a sötétségét fokozzák a világos szomszédok.

Forrás: NASA

Azonos árnyalatú-e az A és a B mező?

Az ábra egy másik csele az árnyék határvonalának elmosódottsága miatt működik. A látórendszer hajlamos elhanyagolni a megvilágítottság folyamatos átmeneteit - éppen ez funkciója teszi lehetővé, hogy a tárgyak színeit árnyékban ugyanolyannak lássuk, mint teljesen megvilágítva. Tehát az illúzió létrejöttéhez éles határvonalú mintázat és életlen árnyékhatár kell.

Forrás: NASA

Igen, azonos árnyalatú az A és a B mező

A fenti optikai csalódást Edward H. Adelson, a MIT (Massachusetts Institute of Technology) fizika-pszichológia professzora fedezte fel és publikálta 1995-ben. Adelson kutatási területe a világosságészlelés és a világosságkonstancia, a jelenség, amely miatt a tárgyak világossága akkor is állandónak tűnik, ha a róluk a szemünkbe érkező fény mennyisége megváltozik. Adelson számos világosság-illúziót mutatott be.

ForrA!s:

Valószínűleg lépten-nyomon belebotlunk az Adelson-illúzió különféle megnyilvánulásaiba, anélkül, hogy észrevennénk. A képen egyenetlenül megvilágított római kori mozaikmintázat látható Szombathelyről. Minden olyan világos, amilyennek látszik?

Posztobányi Kálmán