A válság miatt csökkent a szén-dioxid-kibocsátás

Vágólapra másolva!
A gazdasági válság miatt olyan mértékben csökkent az idén az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása, amire 40 év óta nem volt példa.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) október 6-án közzétett beszámolója szerint az idén 3 százalékkal kevesebb káros anyag jut a levegőbe az elmúlt évhez képest, miközben eddig évente átlagosan 3 százalékkal nőtt a szén-dioxid-kibocsátás. A csökkenésnek nagyjából háromnegyede írható a recesszió számlájára, a többi a klímavédelmi intézkedéseknek köszönhető.

A szervezet elemzői arra számítanak, hogy a csökkenés tovább folytatódik egészen 2020-ig, amikorra a 2008-asnál 5 százalékkal alacsonyabb kibocsátást várnak.

Az IEA szerint a kibocsátás visszaesése azt is jelenti, hogy a világ közelebb kerül annak a célnak az eléréséhez, hogy a Föld légkörének átlaghőmérséklete ne emelkedjék 2 foknál nagyobb mértékben. A jelenleg zajló bangkoki klímakonferencián 180 ország küldöttei a decemberi koppenhágai értekezletet készítik elő, ahol döntő lépéseket kell tenni a globális felmelegedés ellen, a tervek azonban még ellentmondásosak.