Az Obama-kormány beszállna a muzulmán országok kutatás-fejlesztésébe

Vágólapra másolva!
Az amerikai politikai vezetés új területet nyitna az USA és a muzulmán többségű országok kapcsolatában: tudományos és technológiai partnerséget ajánl.
Vágólapra másolva!

A tervet maga az elnök jelentette be ez év júniusában a Kairói Egyetemen tartott beszédében, ahol regionális tudományos nagykövetek kijelölését, a technológiai fejlesztéseket támogató alap létrehozását és a tudományos szakemberek számára nyitott központok létrehozását ígérte Afrikában, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában. A lehetőségek kidolgozását, a tervek megvalósulását az amerikai Nemzeti Biztonsági Tanács és a Kutatás- és Technológiapolitikai Hivatal vezeti.

A terv kulcsfontosságú része lehet az USA arra irányuló törekvésének, amelyben átfogó partnerségre törekszik a muzulmán többségű országokkal.

A célországok közül Libanon már jelezte érdeklődését a környezetvédelmet támogató technológiák fejlesztésében, Banglades pedig a fiatal kutatók számára létrehozott mentor-programokban venne részt. Szíriában ápolók és egészségügyi szakemberek képzésére lenne a legsürgetőbb szükség - egy ilyen egészségügyi oktatóközpont felállítása gyors sikert hozhatna a partnerségi programban. Hosszútávon az amerikai fél olyan nagyszabású, már jelenleg is futó tudományos beruházásokba szállhatna be partnerként, mint a klímabarát ökováros, Masdar az Egyesült Arab Emírségekben vagy a muzulmán világ csúcsegyeteme, a King Abdullah University of Science and Technology Szaúd-Arábiában.