Vágólapra másolva!
Mindenki tudja, hogy karunk előre-hátra lengetése alapfeltétele a lendületes gyaloglásnak. Kutatók most modellekkel bizonyították, miért.
Vágólapra másolva!

Segít az egyensúly megtartásában? Vagy csupán evolúciós maradvány az emberiség múltjából? Talán csak esztétikai okok miatt tesszük? A Biological Sciences tudományos folyóirat legújabb számában közétett kísérleti eredmények szerint a karlengetés valóban szükséges a lendületes járáshoz márcsak azért is, mert kevesebb energiánkba kerül, mint nem lóbálni.

Amerikai és holland kutatók önkéntesek karlóbálással kísért, illetve anélküli járása közben lélegzetükben elemezték a kétfajta mozgással járó anyagcsere (metabolizmus) szintjét - az oxigénfogyasztást és a szén-dioxid kibocsátást. Azt találták, hogy a törzsükhöz kötözött karú embereknek 12 százalékkal több energiájukba kerül a járás, mintha ugyanezt szabadon lengetett karokkal tennék. A karlóbálás emellett valószínűleg a test járásból adódó függőleges irányú mozgást is ellensúlyozza, ami további energiát spórol a szervezetnek. Karlengetés nélkül ez a fel-le mozgás 63 százalékkal növekszik - állítják a szakemberek.