Először azonosítottak uránt a Holdon, reaktor is épülhet

Vágólapra másolva!
Sikerült uránt azonosítani a Hold felszínén a japán Kaguya-űrszonda mérései alapján. A kémiai elem akár atomreaktorokban is használható lenne energiatermelésre.  
Vágólapra másolva!

A nemrég becsapódott japán Kaguya-űrszonda gamma-spektrométere segítségével a Hold felszíni összetételét is térképezte. Eközben akadt radioaktív urán nyomára.

Ez az első alkalom, hogy uránt azonosítottak a Hold felszínén. Az eljárással jelenleg az elem közelítő eloszlását térképezték fel. A következő űrszondák mérései annak durva megbecslésében segítenek, hogy az urán milyen koncentrációban van jelen kísérőnkön.

Az urán megfelelő izotópját a földi atomreaktorokban fűtőelemek gyártásához használják. Elméletileg akár a holdi uránt is fel lehetne használni ilyesmire (a Holdon is), ha könnyen elérhető és megfelelő a koncentrációja, vagyis ha bányászata kifizetődő.

ForrA!s: JAXA
ForrA!s: JAXA

Fantáziarajz a Hold körül üzemelő Kaguya-űrszondáról (JAXA)

Egyelőre nem tudni, hogy az urán a földi viszonyokhoz képest miként dúsul és alkot telepeket a Holdon. Lehetséges, hogy rosszabbak az adottságok a kitermelésére, de akár kedvezőbb is lehet a helyzet, mint a Földön. Mindez a Hold jövőbeli hasznosítása, az ott működő emberes bázisok szempontjából lehet fontos. Az urán vizsgálata emellett a vulkáni folyamatok, az ezekhez kapcsolódó ércképződés holdi jellemzőinek megértésében is segíthet.