A fogak karcolásai alapján derítették ki, mit ettek a dínók

Egy kacsacsőrű dinoszaurusz fogainak elektronmikroszkópos vizsgálata során a paleontológusok kimutatták, hogy ez a csoport teljesen egyedi módon táplálkozott, amelyhez hasonlót nem ismerünk a mai állatvilágban.

A dinoszauruszfogakon lévő hajszálvékony karcolások elektronmikroszkópos vizsgálata segítette a kutatókat, hogy tisztázzanak egy régóta vitatott kérdést: mit és hogyan evett az egyik fontos dinoszauruszcsoport?

A Leicesteri Egyetem és a londoni Természettudományi Múzeum munkatársai által vezetett vizsgálatban most először sikerült bizonyítékot találni arra, hogy a hadrosauridák közé tartozó kacsacsőrű dinoszauruszoknak nagyon speciális táplálkozási módja volt. Munkájuk során egy új megközelítést alkalmaztak a dínók táplálkozási mechanizmusának és a több tízmillió évvel ezelőtti ökoszisztémában elfoglalt helyüknek a vizsgálatára. Eredményeiket a Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban ismertették.

Legeltek vagy ágakat téptek?

Kréta-végi kihalásuk előtt a Hadrosaurida családba tartozó kacsacsőrű dinoszauruszok voltak bolygónk uralkodó növényevői. Ezeknek az állatoknak valahogy le kellett törni vagy tépni a táplálékukat, de az emlősökre jellemző komplex állkapocs nélkül eddig nem volt világos, hogyan ettek, és hogyan rágták össze a növényi anyagokat. Az sem volt egyértelmű, hogy pontosan mit ettek: vajon a mai tehenekhez és birkákhoz hasonlóan a talajszint közelében lévő növényzetet fogyasztották, vagy a szarvasokhoz és a zsiráfokhoz hasonlóan a magasabban elérhető leveleket és kisebb gallyakat tépték le? Pedig ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása fontos lenne a késő-kréta ökoszisztéma megértéséhez, illetve annak megállapításához, hogyan hatott erre a csoportra a kréta-végi kihalás.

Az Edmontosaurus alsó állkapcsa, amelyben a levél-alakú fogak több sorban helyezkednek el. A fogak kopott rágófelülete felfelé van

Az angol kutatók azokat a mikroszkopikus méretű karcolásokat vizsgálták a fogakon, amelyek táplálkozás közben keletkeztek a Hadrosaurida-fogakon, több tízmillió évvel ezelőtt. A vizsgált Edmontosaurus fogain ezek a karcolások szinte teljesen sértetlenül megőrződtek az állat elpusztulása után. Bármilyen hihetetlenül hangzik, ezek elárulták a kutatóknak, hogy pontosan hogyan mozogtak a dinoszaurusz állkapcsai rágás közben, sőt azt is, hogy milyen jellegű növényeket fogyasztottak.

Darálógép a szájban

A karcolások alapján az Edmontosaurus-fogak mozgása nagyon komplex volt, amely felfelé és lefelé, oldalirányban, valamint elölről hátrafelé irányuló komponenseket is tartalmazott. Ez azt mutatja, hogy a hadrosauridák megrágták a táplálékukat, de teljesen eltérő módon, mint bármelyik ma élő növényevő állat teszi. Ahelyett, hogy az alsó állkapcsuk rugalmasan kapcsolódott volna a koponyához, ezeknél az állatoknál egy zsanérszerű kapcsolódás volt a felső állkapocs és a koponya többi része között. Miközben ráharaptak a táplálékukra, ez az erő a felső állkapcsot a "zsanér" mentén feszítve kifelé kényszerítette. Ennek következtében a fogak felszíne oldalirányban elcsúszott egymáson, ami összedarálta és széttépte a növényeket.

Az Edmontosaurus felső állkapcsának fogai, melyeknek felületét az elektronmikroszkópos vizsgálatokhoz vékony arany réteggel vonták be

Habár az első fűfélék már megjelentek a késő-kréta időszakra, még egyáltalán nem voltak gyakoriak. Így nagyon valószínűtlen, hogy a hadrosauridák étrendjében fontos szerepet játszottak volna. A fogakon lévő karcolások azt mutatják, hogy az Edmontosaurus tápláléka nagyon apró ásvány- vagy kőzetrészecskéket tartalmazott. Ez gyakran előfordul olyan növényzethez kapcsolódva, amit az állatok közvetlenül a talajszint közelében legelnek le, a fűfélék pedig mikroszkopikus méretű szilícium-dioxid-szemcséket tartalmaznak. Ugyanez a tulajdonság ismert a zsurlóknál is, amelyek ráadásul nagyon gyakoriak voltak abban az időben, így minden bizonnyal fontos részt képviseltek a hadrosauridák étrendjében.

A tanulmány egyik legmeglepőbb tanulsága, hogy milyen sok fontos információt ki lehet nyerni a hatalmas állatok életére vonatkozóan a hajszálnál alig vastagabb karcolásokból. Mivel a módszerhez nem szükséges az egész csontváz, hanem elég akár egyetlen fog is, a jövőben is valószínűleg sok hasznos adathoz juthatunk majd a segítségével az egykor élt gerincesek táplálkozásáról és az egykori ökoszisztémában elfoglalt helyéről.