Bemutatták a világ első arabul beszélő robotját - kép

Vágólapra másolva!
Béke legyen veletek, isten kegyelme és áldása - köszöntötte klasszikus irodalmi arab nyelven a körülötte összegyűlőket Íbn Színá, az El Ain Egyetem által kifejlesztett robot saját bemutatásán Abu Dabiban.
Vágólapra másolva!

"Ez a világ első arabul beszélő robotja" - lelkendezett a szerkezetről Nikolaosz Mavridisz görög informatikus, a robotot kifejlesztő kutatócsoport vezetője.

A robot nevét Íbn Színáról, a tizedik században élt, nyugaton Avicennaként ismert perzsa származású fizikus-filozófus-tudósról kapta, akit a középkori muszlim gondolkodás egyik legnagyobb alakjaként tartanak számon. Hosszú, ősz szakállával, fehér turbánjával és arannyal kirakott köpenyével a szerkezet emlékeztet is névadójára.

A robot lát, felismeri az arcokat és a tárgyakat, képes párbeszédeket folytatni, megérti a kérdéseket, és válaszol rájuk. Tizenkét arab és nemzetközi tudós és egyetemista egy éven keresztül dolgozott a sikerért.

Forrás: AFP

Mavridisz elmondta: egy vállalkozás már bejelentette érdeklődését a gép iránt. A technológia kifejlesztéséhez szükséges pénzt (135 ezer eurót) Abu Dabi emírjétől kapták.

A robot számos dolgot képes önállóan elvégezni: válaszokat ad a kérdésekre, összekapcsolódik az internettel, információkat keres. Mavridisz szerint egy napon hotelrecepción vagy bevásárlóközpontban is dolgozhat az Egyesült Arab Emírségekben. A szakember hozzátette: ha egy ötfős csoport ráállna a feladatra, fél év alatt eljuthatnának odáig, hogy bevethetnék a robotot egy bevásárlóközpontban vagy hotelportán. Íbn Színá eddig egy teljes napot dolgozott végig az el-ain-i bevásárlóközpontban.

Az Information Data Corporation (IDC) piacmegfigyelő az Emírségeket fejlődő piacként kezeli. Becsléseik szerint az információs technológiai befektetések az országban 2008 és 2013 között 12,4 százalékkal 1,83 milliárd dollárra emelkedhetnek.