Vágólapra másolva!
A Magyar Tudományos Akadémián május 4-én átadták az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az újságírói elismeréseket, valamint a Wahrmann Mór-érmet. Az idei Akadémiai Aranyérmet Császár Ákosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az ELTE Természettudományi Kara professor emeritusának ítélték oda. Az [origo] tudomány rovatának vezető szerkesztője, Simon Tamás újságírói díjat kapott.
Vágólapra másolva!

"Közéletünk válsága közepette, felhőtlennek épp nem mondható gazdasági körülmények között a magyar tudomány különböző szereplői becsülettel tették a dolgukat" - mondta az MTA 179. közgyűlésén Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Az idei Akadémiai Aranyérmet Császár Ákosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az ELTE Természettudományi Karának professor emeritusának ítélték oda. A tudós az MTA legmagasabb kitüntetését a valós függvénytan és az általános topológia területén végzett, nemzetközileg is elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő tevékenységéért, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Bolyai János Matematikai Társulatban és a Magyar Tudományos Akadémián kifejtett tudományszervezői és közéleti munkájáért részesült a kitüntetésben.

Az idei Akadémiai Újságírói Díj egyik kitüntetettje Simon Tamás, aki tíz éve vezeti az [origo] Tudomány rovatának munkáját. Kollégánk alaposságával és lényeglátásával sok emberhez hozta közel a természettudományos felfedezéseket, szerzőként és szerkesztőként. Ugyanezt az elismerést kapta meg Babinszki Edit, a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos segédmunkatársa, a Magyar Televízió Művelődési Főszerkesztősége szerkesztője, az Élet és Tudomány folyóirat külső munkatársa és Silberer Vera, a Természet világa olvasószerkesztője is.

A MTA Elnöksége kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként 11 kutatót részesített Akadémiai Díjban.

Akadémiai Díjjal tüntették ki Dunai Lászlót, az MTA doktorát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárát, Felinger Attilát, a kémiai tudomány doktorát, a Pécsi Tudományegyetem Analitikai Kémiai Tanszéke egyetemi tanárát, Horváth Dezsőt, a fizikai tudomány doktora, az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet tudományos tanácsadóját.

Akadémiai Díjban részesült Kaánné Keszler Borbála, a nyelvtudomány doktora, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék egyetemi tanára, Katus László, a történelemtudomány kandidátusa, a Pécsi Tudományegyetem Történettudományi Intézete professor emeritusa, valamint Kilényi Géza, az állam- és jogtudományok doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa.

Forrás: MTI

Ugyancsak Akadémiai Díjjal tüntették ki Krisztin Tibort, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete tanszékvezető egyetemi tanárát, Melegh Bélát, az MTA doktorát, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézete tanszékvezető egyetemi tanárát, valamint Toldi Józsefet, a biológia tudomány doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Élettani Szervezettani és Idegtudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát.

Megosztott Akadémiai Díjat kapott Gyulai Gábor, a biológia tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem Genetika és Biotechnológiai Intézete egyetemi tanára és Kiss Erzsébet, a mezőgazdaság tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem, Genetika és Biotechnológiai Intézete egyetemi tanára.

A 2009. évi Wahrmann Mór-érem kitüntetettje Búvár Géza, a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója. A Wahrmann Mór által létesített adományból a Magyar Tudományos Akadémia 1899-től jutalmazta a kereskedelem, az ipar területén elért legnagyobb érdemeket. A kitüntetettek között a hazai gazdasági élet korabeli kiválóságait, például Ganz Ábrahám, Mechwart András is megtalálható. Az MTA 2003-ban újította fel e kitüntetést azzal a szándékkal, hogy a tudomány, a kutatás-fejlesztés támogatásában kimagasló érdemeket szerzett személyek munkáját elismerje és példává avassa. Búvár Géza az agrárium és az agrárkutatás érdekében végzett támogató tevékenysége elismeréseként részesült a kitüntetésben.