A világ legnépesebb papagájkolóniája megmentésre vár

A világ legnagyobb papagájkolóniájában mintegy 180 ezer sziklapapagáj zajong fülsiketítően Patagónia északkeleti csücskében, a tengerparti sziklák több mint 12 kilométeres szakaszába vájt 35 ezer költőkamrában. A nagy létszámból úgy tűnhet, hogy a fajt nem fenyegeti veszély, ám a biológusok már erősen aggódnak érte.

Az egyedülálló patagóniai kolóniát alig tíz éve fedezték fel a legközelebbi emberi településtől jó 30 kilométernyire. A szakértők szerint több veszély is leselkedik mind a kolóniára, mind a fajra.

Először is sok madarat befognak illegális állatkereskedelem céljára, sőt Chilében meg is eszik őket. Másrészt egyre közelebb kúsznak az emberek házai, turisták járják a területet, a sziklákról sárkányrepülősök ugrálnak, a vízparton és a tengeren pedig zajos strandjárművek és motorcsónakok közlekednek, zavarva a madarakat.

A mezőgazdaság szintén közelít, és néhány éves művelés sivataggá változtatja a rossz talajú területet. Az őshonos növényzet kiirtása is gyorsan halad. Így gyorsan zsugorodik a magvakkal, füvekkel és gyümölcsökkel táplálkozó papagájok élettere, s a földművesek legszívesebben kiirtanák a termést dézsmáló madarakat.

A helyi környezetvédők kiterjedt felvilágosító munkát folytatnak, és készül egy jogszabály a páratlan kolónia védelmére, de elfogadása mindeddig elbukott a bürokrácián és az érdekellentéteken.

A sziklapapagáj (Cyanoliseus patagonus) testhossza 40-45 centiméter, feje, nyaka és hátának felső része barnás, háta alsó része és farka fedőtollai sárgák, hasa sárga és vörös, kiterjesztett szárnya végén kék tollak is vannak, s csőre úgy 3 centiméteres. Három alfaja ismert, mindhárom Dél-Amerikában él, és mindhárom populációja erősen csökkenőben van.

A sziklapapagájokat Charles Darwin írta le először, de a fajról máig elég keveset tudni. Előszeretettel él a tengerparton: a sziklákba akár 2-3 méter mély alagutakat váj, amelyek költőkamrába torkollnak.

Az akár 20 évig is elélő madarak monogám életmódot folytatnak, vagyis egész életre választanak partnert. Minden évben elköltöznek melegebb tájakra, de előtte az egész sereg eltűnik néhány napra, s szorgos megfigyelés árán sem sikerült még kideríteni, hová. Az időjárás enyhülésével visszatérnek, s mindig saját fészkükbe telepszenek újra.