Hallásvizsgálaton volt a leghíresebb ősmaradvány

Az élővilág evolúciójának megértésében kulcsfontosságú szerepe van a különböző csoportok közötti átmeneti formáknak. Ezek leghíresebb és legismertebb képviselője a hüllők és a madarak tulajdonságait egyaránt magán hordozó Archaeopteryx, amely a mai emuhoz hasonló hallással rendelkezhetett.

A legkorábbi ismert madár, az Archaeopteryx dél-németországi felső-jura kőzetekből került elő. A híres solnhofeni lelőhely vékonyan rétegzett üledékei 145-150 millió évvel ezelőtt rakódtak le. Az ősmadár első teljes példányát 1861-ben ismertették, alig két évvel azután, hogy megjelent Darwin műve a fajok eredetéről. Így érthető módon ezt a fajt emlegetik talán a leggyakrabban az evolúció fontos bizonyítékaként, és sokan a legértékesebb ősmaradványok közé sorolják az azóta előkerült néhány példányt.

A hüllőszerű fogak és a hosszú farok ellenére ez a faj már közelebb állt a madarakhoz, mint a hüllőkhöz. Ezt a nézetet erősítik a legújabb vizsgálatok eredményei is, melyek szerint az Archaeopteryx hallása a ma élő emuhoz hasonló tartományban mozgott.

Korábban a kutatók csak akkor tudták megbecsülni a kihalt állatok hallóképességét, ha egy sérült koponya vizsgálatára volt lehetőségük, ahol a hallásért felelős agyi régió méretét összehasonlították a ma élő rokonokéval. A mai komputertomográfok (CT-k) viszont lehetővé teszik, hogy pontosan rekonstruálják a sértetlen koponyájú madár- és hüllőfosszíliák belső fülének anatómiáját is.

A londoni Természettudományi Múzeum kutatóinak vezetésével angol, német és amerikai szakemberek megállapították, hogyan használható fel a belső fül hosszúsága a hallási képességek megállapítására. Kimutatták, hogy a ma élő hüllőknél és a madaraknál a belső fül érzékelő szöveteit tartalmazó csontos csatorna (csigavezeték: ductus cochlearis) hossza arányos az állatok hallóképességével. Így ez az egyszerű mérés könnyen alkalmazható eszközt ad a paleontológusok kezébe, hogy meghatározzák a kihalt állatok hallóképességét, és a halláshoz kapcsolódó viselkedésmódját.

Az Archaeopteryx esetében a ma élő emuéhoz közeli, 2000 Hz-es átlagos értéket kaptak, amivel a mai madarak között a leginkább korlátozott hallástartományú fajok közé tartozna.

A Proceedings of the Royal Society hasábjain publikált tanulmány így megerősítette, hogy az Archaeopteryx számos madárszerű bélyeggel rendelkezett. Korábban már kimutatták, hogy a fülének az a része, amely az egyensúlyozást szabályozza, a modern madarakéhoz hasonló, most pedig kiderült, hogy a hallásuk is madárszerű volt.

Film a koponyáról

A háromdimenziós CT-felvételek vizsgálatával először lehet kimutatni a kihalt állatok hallási képessége és viselkedése közötti összefüggéseket is. Az új adatok segítségével képet kaphatunk az állat társas viselkedéséről, hangjának összetettségéről, sőt talán az élőhelyéről is. A hosszú csigavezetékkel rendelkező állatoknak van a legjobb hallása és hangképző képessége. Ez arra is utal, hogy a faj komplex kommunikációra képes a különböző hangok révén, és nagyobb csoportban is könnyen meg tud élni.

Darwin 200

2009-ben két kiemelkedő, a mai természettudományt alapvetően meghatározó évfordulót is ünnepel a tudományos világ.

200 éve, 1809. február 12-én született a modern evolúcióelmélet kidolgozója, Charles Robert Darwin, és 150 éve, 1859. november 24-én jelent meg főműve, A fajok eredete, amely azután alapvetően megváltoztatta tudományos világképünket. E két évforduló tiszteletére evolúciós cikksorozatot jelentetünk meg.

A sorozat első része:

Darwin 200 - az evolúcióelmélet megszületése