A Nargis-ciklon és hatása Mianmarban - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
A hétvégén igen erős, óránként 190 kilométeres szélsebességgel tomboló viharciklon csapott le Mianmarban, régebbi nevén Burmában. A sok ezer halálos áldozatot szedő, hatalmas árvizeket okozó ciklon "telibe találta" a fővárost, Rangunt is. A katasztrófa hatásának gyors felmérésére műholdfelvételek is készültek.
Vágólapra másolva!

A mianmari kormány hivatalos közlése szerint több mint 22 ezer ember vesztette életét az ázsiai ország déli részét szombaton feldúló Nargis trópusi ciklon következtében, de a Mianmarban állomásozó amerikai nagykövet szerint gyors segítségnyújtás nélkül akár a százezret is elérheti az áldozatok száma - írja az eseményeket folyamatosan követő Nagyvilág rovatunk.

Az első képen a hatalmas, körülbelül ezer kilométer átmérőjű ciklon teljes felhőzetét láthatjuk akkor, amikor épp Myanmar felett járt 2008. május 3-án, szombaton, helyi idő szerint a délelőtti órákban. A felhőzet gyakorlatilag a vidék összes szárazföldjét elborítja. A tenger felől érkező ciklon az Irrawaddy folyó deltáját érintve csapott le a fővárosra, Rangunra, majd északkeletre, az Indokínai-félsziget belseje felé fordult, bár a szárazföld felett itt már sokat vesztett az erejéből.

Forrás: NASA

(A képen látható terület kiterjedése 1250x1250 kilométer)


A NASA által publikált hamis színes MODIS-képpár drámai módon érzékelteti a ciklon hatását. Az első felvétel április közepén, a ciklon érkezése előtt két héttel készült, és a vidék természetes állapotát mutatja: a vizek sötétkék színűek, és szépen látszik az Irrawaddy-delta folyóágrendszere.

Forrás: NASA

(A képen látható terület kiterjedése kb. 350x350 kilométer)

A ciklon elvonultával ugyanerről a területről egész másféle kép tárul szemünk elé: a delta és a tengerpart hatalmas területei kerültek víz alá, az árvíz a fővárost is érinti. A kékkel vagy türkizzel jelölt területek mind árvízi elöntést jeleznek.

Forrás: NASA

(A képen látható terület kiterjedése kb. 350x350 kilométer)

A katasztrófa után 1-2 nappal gyakorlatilag a műholdas fényképezés az egyetlen eszköz egy ekkora területen a csapás hatásainak térképezésére és felmérésére. A helyzetet itt tovább nehezíti, hogy az ország katonai vezetése nem ad ki beutazási engedélyeket, így sokan a thaiföldi Bangkokban várnak arra, hogy beutazhassanak az országba, és felmérjék a természeti katasztrófa okozta károkat. Eközben sok túlélő nem jut segítséghez, pedig egymillióra teszik azoknak a számát, akik otthon nélkül maradtak.