Európa egyik meghatározó kutatóintézménye működhet Pécsett

Vágólapra másolva!
Európa meghatározó kutatóintézményeként szeretne működni a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 2011-re elkészülő természettudományi és műszaki kutatóközpontja, melynek kialakítására a kormány mintegy 6,5 milliárd forintot hagyott jóvá múlt heti ülésén - közölte a PTE kutatásfejlesztési rektori megbízottja a napokban Pécsett.
Vágólapra másolva!

A Science Building elnevezésű projekt célja az alapkutatási potenciál fejlesztése a természet-, a műszaki és egészségtudományok területén, mely lehetővé teszi a nagy nemzetközi pályázatokon való részvételt, európai színvonalú laboratóriumok létrehozását, továbbá hallgatók oktatását. Az egyetemi szívcentrummal szemközti területen felépülő 7700 négyzetméteres, biotudományi, környezettudományi és információtechnológiai központot magában foglaló kutatóintézményben négyszázan dolgoznak majd az innováció-orientált, tudásalapú gazdaság fejlesztésén.

A várakozások szerint javul az egyetem kutatási bevételszerző képessége, növekszik a kutatási megbízások volumene, az elért eredmények pedig pozitív hatással lesznek a képzés színvonalára, valamint a kutatói mobilitásra.

A mintegy 7 milliárdos beruhásáként létrejövő PTE SB (amelyhez 6,5 milliárdos uniós támogatást nyert el az egyetem) három tématerületben koncentrálja a kutatási irányokat és a kapcsolódó oktatást:

1, Biotudományi Központ (Biosciences Center),
2, Környezettudományi Központ (Environmental Sciences Center),
3, Információtechnológiai Központ (Information Technology Center).