Vágólapra másolva!
A kutatók tréfásan a pokolból származó teremtményként emlegetik azt a gigantikus kétéltűt, amelynek 65-70 millió éves maradványaira a madagaszkári Mahajanga-medencében bukkantak rá. A lelet felveti annak lehetőségét, hogy a Gondwana nevű ősi szuperkontinens később darabolódott fel, mint azt eddig gondolták.
Vágólapra másolva!

Susan Evans (University College, London) és munkatársai több mint 60 ősmaradvány-töredéket tanulmányoztak a madagaszkári Mahajanga-medencéből. Teljes csontvázat ugyan nem tudtak összeállítani, de majdnem teljes egészében összeállt egy eddig ismeretlen állat koponyája.

A fosszilis töredékek alapján a béka zömök feje 20 cm széles lehetett, míg az állat hossza az orrától a farkáig meghaladta a 40 cm-t. A hatalmas méretű kétéltű a kréta időszak legvégén ugrált a mai Madagaszkár területén. A kutatók tréfásan a pokoli teremtményként emlegetik a gigantikus állatot, hivatalos nevét - Beelzebufo ampinga - szintén az ördög egyik elnevezéséből (Belzebub) és a varangy latin nevéből (Bufo) rakták össze.

A hasonló megjelenésű dél-amerikai békáknak nagyon erős harapása van, és kis termetű gerincesekkel, például egerekkel és gyíkokkal táplálkoznak. A Beelzebufo 2-3-szor nagyobb, mint az ebbe a családba tartozó legnagyobb dél-amerikai béka (Ceratophrys aurita), és 4-5-ször nagyobb, mint a legnagyobb ma élő madagaszkári béka (Montidactylus guttulatus).

Forrás: National Science Foundation

A felfedezés további meglepetéssel is szolgált: a fosszilis béka jobban hasonlít az ún. Ceratophrynae alcsalád képviselőihez, amelyet eddig endemikus dél-amerikai csoportnak tartottak, mint a jelenleg Madagaszkáron élő több száz békafaj bármelyikéhez. Miként lehetséges ez? A geológusok többsége úgy gondolja, hogy Gondwana szuperkontinense, amely magában foglalta az Antarktiszt, Dél-Amerikát, Afrikát, Madagaszkárt, Indiát, Ausztráliát és Új-Zélandot, mintegy 160 millió évvel ezelőtt kezdett széttöredezni. A Beelzebufo testfelépítése azonban azt az elméletet támogatja, amely szerint a szuperkontinens egyes részei ennél jóval tovább együtt maradhattak.

Susan Evans szerint a Beelzebufo és a mai dél-amerikai Ceratophryinae-békák közös gondwanai ősre vezethetők vissza, amelyek mintegy 70 millió évvel ezelőtt kezdtek változatossá válni. A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerzője szerint ez arra is utal, hogy Madagaszkár és India 80 millió évvel ezelőtt, a késő-krétában még közvetlen összeköttetésben volt Dél-Amerikával az Antarktiszon keresztül.

A paleontológusok egy része azonban továbbra is úgy gondolja, hogy minden olyan csoportnak, amely ma jelen van Madagaszkáron, már ott kellett lennie, amikor az elkezdett elszakadni Gondwanatól 160 millió évvel ezelőtt. Ugyanakkor azzal mindenki egyetért, hogy a Beelzebufo nem csak a nagy mérete és a furcsa megjelenése miatt fontos, hanem a dél-amerikai fajokhoz fűződő valós vagy látszólagos hasonlósága miatt is. A valódi rokonság bizonyítása azonban még további vizsgálatokat igényel, a békák körében ugyanis nagyon gyakori az ún. konvergens evolúció, amikor egymással rokoni kapcsolatban nem álló fajok azért hasonlítanak egymáshoz, mert hasonló élőhelyeket foglalnak el. Ráadásul a rokonság bizonyítása sem jelenti feltétlenül azt, hogy a békáknak a szárazföldön kellett átjutniuk egyik helyről a másikra a Gondwana széthasadása előtt. Számos állatcsoportról mutatták már ki, hogy a vízfelszínen lebegő növényeken, ágakon meglepően nagy távolságokat képesek megtenni két szárazföld között.

Minden idők legnagyobb rágcsálója

Forrás: Proceedings of the Royal Society B
Forrás: Proceedings of the Royal Society B

A közelmúltban egy kivételes megtartású ősmaradvány-koponya került elő Uruguayban, a La Plata folyó mentén fekvő San José Formációban. A 2-4 millió évvel ezelőtt (a pliocénben és a pleisztocénben) lerakódott üledékeket tartalmazó lelőhelyen a valaha talált legnagyobb testű rágcsáló koponyájára bukkantak rá. Négymillió évvel ezelőtt élt Dél-Amerikában, a terrormadarak, kardfogú macskák, hatalmas lajhárok és páncélozott emlősök társaságában. Az eddig is rendkívüli állatokból álló csapat most egy újabb, kivételes adottságokkal rendelkező taggal bővült.

A Josephoartigasia monesi névre keresztelt faj testtömege a becslések alapján elérhette az ezer kilogrammot. A paleontológusok szerint az 53 cm hosszú koponya mintegy 3 méteres testhosszúságra utal (a becsléshez figyelembe vették, hogy a nagy termetű emlősök általában kis méretű fejjel rendelkeznek). Rekonstrukciójuk szerint az állat testfelépítése a ma élő legnagyobb rágcsálóéhoz, a vízidisznóhoz hasonlított. A meglepően nagy testméret különleges paleobiológiai jellemzőket feltételez. A témáról részletesebben korábbi cikkünkben olvashat.

A vizek óriás réme lehetett az embernél is nagyobb tengeri skorpió

Mint arról néhány hónapja hírt adtunk, a valaha élt legnagyobb ízeltlábú hihetetlen méretű ollójára bukkant egy nemzetközi kutatócsoport egy a németországi Prümhöz közeli lelőhelyen. A hajdan élt skorpiófaj, a Jaekelopterus rhenaniae 2,5 méteresre nőtt, és folyók, tavak sekély vizeiben vadászott zsákmányára 390 millió évvel ezelőtt. Miután összeillesztették a töredékeket, kiderült, hogy rendkívüli példányra leltek, melynek csupán az ollója 46 centiméteres.

Forrás: Simon Powell/University of Bristol
Forrás: Simon Powell/University of Bristol

Mivel a már ismert tengeri skorpiók testarányai hasonlóak, a kutatók következtetni tudtak a most fellelt óriás ízeltlábú teljes méretére: a prümi skorpió 233-259 centiméteres testével jóval meghaladta egy ember méretét. Majd fél méterrel nagyobbra nőtt, mint azt eddig feltételezték. A Jaekelopterus rhenaniae-t tévesen nevezzük tengeri skorpiónak. Valójában szinte soha nem merészkedett ki a nyílt tengerre: a tavak, folyók part menti növényzetében, mocsaras torkolatokban lesett prédájára. Más skorpiókra, halakra csapott le méretes ollójával, hogy aztán darabokra aprítsa őket.

Az ősmaradványokból régóta ismert, hogy 360 millió évvel ezelőttől, a karbon időszakban óriási száz- és ezerlábúak, hatalmas skorpiók, csótányok, szitakötők éltek bolygónkon. Az ízeltlábúak akkori óriásnövésére számos magyarázat lehetséges. Az egyik szerint ebben a karbonban a mainál oxigéndúsabb légkör is szerepet játszhatott. A felfedezésről részletesebben korábbi cikkünkben olvashat.