Magyar legénység a földi Mars-bázison - pályázat diákoknak

Vágólapra másolva!
Áprilisban hatfős magyar legénysége lesz az amerikai Utah államban található Mars szimulációs bázisnak. A kutatóprogramba pályázat keretében hazai diákok is bekapcsolódhatnak.
Vágólapra másolva!

2008. április 13-26. között a Mars Society utahi Mars Sivatagi Bázisán (MDRS) egy növényzettől mentes területen, két héten keresztül hatfős magyar legénység teljesít szolgálatot. Terepi és laborkísérleteket végeznek szimulált marsi környezetben. A magyar legénység kiutazásának és a kísérlet elvégzésének lehetőségét a Magyar Űrkutatási Iroda támogatása teremtette meg.

A csoport elvégzi az MTA Pszichológiai Kutatóintézet munkatársainak kísérletét is. A kísérlet a nyelvi kommunikáció automatizált számítógépes elemzésének alkalmazhatóságát teszteli a Mars-utazáshoz hasonló körülmények között. A kutatók feltételezik, hogy a beszéd egyes jellemzőinek változása alkalmas eszköz lehet egy jövőbeni Mars-expedíció során fellépő esetleges pszichés problémák jelzésére.

A hosszú bezártság, egymásra utaltság, a családtól és barátoktól való elszigeteltség következtében könnyen kialakulhat például a depresszió vagy a társakkal szembeni agresszivitás. Minél korábban sikerül felismerni az ilyen problémákat, annál nagyobb eséllyel segíthet a megoldásban a földi mentálhigiénés szakembergárda. Az MDRS állomáson most folytatandó kísérletet egy hosszabb - több hónapos - szimuláció főpróbája lehet.

A szervezők ezúton hívják fel a magyarországi és határon túli általános és középiskolásokat, a BA/BSc képzésben részt vevő egyetemistákat, hogy tervezzenek kísérleteket, melyek a kutatóállomáson végrehajthatók, és eredményük segítheti egy jövőbeli Mars-expedíció sikerét is. Pályázni a következő kategóriákban lehet:

  • Tudományos kísérletek (biológia, geológia stb.) - a leendő űrhajósok által könnyen végrehajtható kísérleteket várnak.
  • Az űrhajósok életvitele, feladatai: technológiai és módszertani kísérletek az űrhajósok különféle feladatainak megkönnyítésére, mindennapi munkájuk és kikapcsolódásuk hatékonyságának javítására (egyszerű recept javaslatok, pszichológiai vagy egyéb feladatok, amelyek végrehajthatók egyénileg vagy csoportosan, társasjátékok stb.).
  • Kisebb műszerek tervezése, építése helyszíni kipróbálásra, köztük a helyi erőforrásokat használó, helyben építhető elemek is szerepelhetnek a javaslatban. Tervezhető a helyszínen lévő magyar fejleszésű Husar roverre felszerelhető műszer is, vagy kísérlet a roverrel.
  • Mese, történet írása/rajzolása a fiatalabb korosztály számára, a Mars-bázisról és környezetéről, amelyben - pl. földrajzi nevek segítségével - megelevenedik a bázis és élettelen vidéke. A legjobb történetek belekerülhetnek a bázison forgatott film forgatókönyvébe.

A kísérletek, feladatok tervezhetőek a lakóegységben vagy terepen történő végrehajtásra is. A kísérleteket természetesen a földi gravitáción végzik el, legfeljebb 2 hét alatt. Bármelyik fenti kategóriában olyan kísérlet, feladat is elfogadható, amely a "marsi" és földi szakemberek interakciójára épül.

Forrás: Mars Society

A Mars Desert Research Station, balra a mini csillagvizsgálóval, jobbra pedig a vízkörforgást biztosító üvegházzal. A kép nagyméretű változatának letöltése (Mars Society)

A kísérletek a következő, helyszínen lévő eszközökhöz tervezhetők:

  • lakóegység 6 fő részére, melyet csak szkafanderben lehet elhagyni
  • üvegház (növények termesztésére)
  • csillagvizsgáló
  • szkafander
  • 4 kerekű terepjárók
  • Husar rover (műszerekkel felszerelt kisautó)

A kísérletekről részletes, lépésről lépésre történő leírás szükséges, amelyet akár egy nem szakértő személy is végrehajthat. Ezek előzetes megvalósításaira példák a Hunveyor - Husar gyakorló űrszonda modellekkel végzett munkák és terepgyakorlatok. Amennyiben a pályázó saját műszerét, eszközét kívánja eljuttatni a Mars-bázisra, arról fotót is szükéses mellékelni.

Forrás: Mars Society

Tájkép a kutatóállomás környékéről: száraz, vasban gazdag, közel vízszintes üledékes rétegek uralta, növényzet nélküli vidék (Mars Society)

A kiválasztott kísérletek, feladatok bekerülnek a legénység tudományos programjába; a kiválasztott eszközöket a legénység magával viszi a bázisra. A pályázat elnyerése nem jár pénzjutalommal. Pályázati űrlap nincs; a pályázatokban a pályázó nevét és elérhetőségét (e-mail) szükséges a javasolt kísérleten túl feltüntetni. Iskolai osztályok által késztett közös pályázatok is beadhatók. A pályázatokat 1 példányban kell papíron (nem digitális adathordozón) beküldeni, legkésőbb 2008. március 17-i postabélyegző-dátummal az alábbi címre:

ELTE TTK Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport
Bérczi Szaniszló
1117 Budapest
Pázmány Péter sétány 1/A

További információk a pályázattal kapcsolatban az ELTE planetológiai honlapján, és a Mars Society bázisának oldalán találhatók. Az MTA Pszichológiai Intézet kísérleteivel kapcsolatos további információk pedig itt olvashatók: Szociálpszichológiai Osztály, Narratológiai Kutatócsoport, Űrkutató Csoport.