Teller Ede arcai

Vágólapra másolva!
Teller Ede születésének 100. évfordulóját ünnepeltük januárban. Emlékének tiszteletére centenáriumi ülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, ahol fizikusok, történészek, tudománytörténészek méltatták a világhírű tudóst. Az [origo] a rendezvény két előadóját, Hargittai Istvánt és Palló Gábort kérdezte az esemény alkalmából.
Vágólapra másolva!

[origo]: Teller Ede nagy tudós volt, de éltek nála jelentősebb kutatók is a 20. században. Alakja mégis rendkívül különleges. Miben volt ő más, mint a többi nagy fizikus?
Hargittai István: Valóban nagy tudós volt, már a tudományos teljesítménye alapján is érdemes volna arra, hogy ünnepeljük. A fizikai kémiában és az atomfizikában egész sor olyan felfedezés fűződik a nevéhez, amelyek mind a mai napig hatnak a kutatásokra és tankönyvekben szerepelnek. Ám bizonyára mérsékeltebb lenne az ünneplés, ha egyszerűen csak nagy tudós lett volna. A tudósokat híressé teheti egy időre rendkívüli teljesítményük, de csak keveseknek adatik meg az, hogy hosszú távon híresek maradjanak valamilyen korszakalkotó felfedezésük révén. Tellernek nem voltak ilyen nagy korszakalkotó felfedezései, azonban különlegesen hatalmas befolyást gyakorolt az Egyesült Államok és a világ történelmének alakulására. Valószínűleg ő volt a 20. század legbefolyásosabb tudósa, ezért olyan fontos emlékezni arra, hogy száz évvel ezelőtt Magyarországon született, és 18 éves koráig Budapesten élt. Ellentmondásos személyiség volt, akiről azt tartották, hogy semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy céljait megvalósítsa. Céljai azonban nemcsak tiszteletre méltóak voltak, hanem az emberiség sorskérdései szempontjából meghatározóak. Pályáját a totalitárius rendszerek elleni küzdelem és a Szabad Világ védelme határozta meg.

Az Ön előadásának a címe "A szabadság bajnoka vagy háborús uszító?" volt. Hogyan lehet ezt a kérdést megközelíteni?
Teller ellentmondásosságát, személyiségének megítélését több szempontból kell vizsgálni. Elsőként vegyük szemügyre a hidrogénbombát. Teller már az amerikai atombomba kifejlesztésére és megépítésére irányuló Manhattan-tervben is részt vett, de szerepe eltörpült ahhoz képest, amelyet a háború utáni fegyverfejlesztésekben játszott. A II. világháborút követő években nagy vita alakult ki az Egyesült Államok vezető tudományos köreiben arról, hogy milyen intenzitással kell a nukleáris fegyvereket továbbfejleszteni. Addigra már felvetődött egy új bombaelképzelés, miszerint nemcsak atommaghasadás, hanem atommagok fúziójára alapozva is lehetséges pusztító fegyvereket létrehozni.

Forrás: MTI

Hargittai István akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára előadást tart

A várható ereje miatt szuper-, majd hidrogénbombának elnevezett fegyver víziója azonban olyan rettenetesnek tűnt - hiszen nagyságrendekkel nagyobb pusztítást tud végezni, mint az atombomba -, hogy sok amerikai fizikus erkölcstelennek és felelőtlennek tartotta már a kifejlesztését is. Voltak, akik azzal érveltek, hogy az Egyesült Államoknak önmegtartóztatást kell gyakorolnia, és a példamutatás elegendő lesz ahhoz, hogy a Szovjetunió se próbáljon meg megépíteni ilyen irtózatos fegyvert. Mások azt mondták, hogy az országoknak ünnepélyes esküvel kell megfogadni, hogy elállnak egy ilyen embertelen tettől. Mindez óriási naivitás volt, hiszen abban az időben a Szovjetunióban már nagy intenzitással dolgoztak a hidrogénbomba kifejlesztésén.

Az, hogy 1950 elején Harry Trumann elnök intézkedésére végül az Egyesült Államokban is nagy lendületet vett a hidrogénbomba kifejlesztése, Teller személyes győzelme is volt, aki sokaktól eltérően nem becsülte le a szovjet fizikusok tehetségét és alkotóerejét, és azzal is tisztában volt, hogy a totalitárius rendszerek hatalmas erőket tudnak koncentrálni egy-egy kiválasztott cél megvalósítására. Akik akkoriban ellenezték ezt, azok Tellert háborús uszítónak látták, ám szomorú, ha még ma is úgy gondolja bárki, hogy szerepe az emberiség elleni bűntett volt. Hiszen ha az amerikaiak nem fejlesztették volna ki a hidrogénbombát, akkor Sztálin, a monopolhelyzetet kihasználva, megzsarolhatta volna a világot. Valójában a rettenetes hidrogénbomba évtizedekre a béke őre volt azáltal, hogy a "kölcsönösen garantált megsemmisítés" politikája révén sakkban tartotta a szuperhatalmakat.

A hidrogénbomba mellett a csillagháborús tervben játszott szerepe vetődhet fel kérdésként Teller megítélése kapcsán.
Igen, de a kettő között volt még egy fontos dolog, amiről általában keveset beszélnek, pedig Teller ezt tartotta a legfontosabb tettének a békemegvédési programban. Bár ebben az esetben is kevés kollégája állt mellé, Teller kezdeményezte, hogy a Los Alamosi mellett hozzanak létre egy második fegyverfejlesztési laboratóriumot az Egyesült Államokban. Végül ez a kaliforniai Livermore-ban valósult meg, és nagyon fontos fegyvereket fejlesztettek ki benne, például a tengeralattjáróról elindítható atomtöltettel ellátott rakétát. Figyelembe kell venni, hogy ugyanebben az időben a Szovjetunióban is épültek ugyanilyen eszközök.

Teller szerepe a csillagháborús tervben különösen ellentmondásos volt. Sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, hogyan lehetne a "kölcsönösen garantált megsemmisítés" politikája helyett védelmi biztosítékot kialakítani. Kevesen szokták emlegetni, de ez a gondolat nemcsak Tellerben merült fel. A Szovjetunióban a leghíresebb fizikus, Peter Kapica már korábban javasolta a kormányzatnak védelmi ernyő kifejlesztését. Az Egyesült Államokban Ronald Reagan elnök idejére alakult ki olyan helyzet, hogy az elképzelést átvigyék a gyakorlatba. Reagan 1983-ban indította útjára az ún. Stratégiai Védelmi Kezdeményezést (angol rövidítéssel SDI), népszerű nevén a csillagháborús tervet, hogy védelmet nyújtson az amerikai népnek az atomrakéták ellen.

Első hallásra vonzónak tűnik a hatékony védekezés a visszacsapásra készülés programja helyett. Azonban a hidrogénbomba és a "kölcsönösen garantált megsemmisítés" politikája már egyensúlyt alakított ki a két szuperhatalom között, amit a hatékonyabb védelem veszélybe sodorhatott. Ezért tekintették sokan a tervet agressziós politikának, amellett, hogy nagyon sok kiváló kutató tudományosan megvalósíthatatlannak tartotta. Teller nemcsak a kezdeményezője, hanem a legismertebb propagátora is volt a tervnek, és eközben olyan bombasztikus ígéreteket tett, amelyekről kétséges volt, hogy valóban megvalósíthatók-e. Teller ekkor már nagyon idős volt, foglya volt saját elképzeléseinek, és foglya azoknak a fiatal, agresszív munkatársainak, akik azt hitték, hogy a technika mindenható. Rengeteg pénzt költöttek ezekre a fegyverekre.

Mind a mai napig nem tudjuk, hogy a terv valóban megvalósítható lett volna-e - eredeti formájában, ahogy Teller elképzelte, bizonyos, hogy nem. Azonban a Szovjetunió nem kockáztathatta meg azt, hogy esetleg mégis működne, csakhogy a Szovjetunió ekkor már nem volt képes arra, hogy kifejlessze saját csillagháborús tervét. Nem arról van szó, hogy tudósai nem voltak elég felkészültek - igenis kiváló kutatóik voltak -, de a szovjet viszonyok között nem alakult ki a tudományos eredmények hatékony konvertálása a technológiai fejlesztésekben. Ezért volt Mihail Gorbacsov szovjet vezető olyan ellenséges a csillagháborús tervvel szemben, annak ellenére, hogy az amerikai tudományos körök reménytelennek tartották a megvalósítását. Az 1986-os reykjavíki szovjet-amerikai csúcstalálkozón Gorbacsov felajánlotta Reagannek, hogy kölcsönösen szereljék le a támadó atomfegyvereket, és cserébe azt kérte, hogy az SDI-t ne engedjék ki a laboratóriumi kísérletek szintjéről. Ez valódi elismerése volt az SDI-nek és Tellernek, függetlenül attól, hogy az elképzelés megvalósítható lett volna-e vagy sem.

Forrás: MTI

Teller Ede emlékének tiszteletére centenáriumi ülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémián

Óriási eredmény lehetett volna a támadófegyverek megsemmisítése, nem beszélve arról, hogy ezzel többszörösen megtérültek volna a tervbe fektetett dollármilliárdok. Reagan elnök azonban nem fogadta el a javaslatot, mondhatni az egész bolygónk sorsával hazardírozott. Utólag persze elmondhatjuk, hogy az élet őt igazolta, mert végül a Szovjetunió összeomlott, és Közép-Kelet-Európa felszabadult. Szeretném hangsúlyozni, hogy a csillagháborús terv megítélésével kapcsolatban két dolgot kell élesen megkülönböztetni. Az egyik, hogy vajon megvalósítható lett volna-e, vagy sem. Ebből a szempontból van, aki elmarasztalja Tellert és van, aki nem. A kétely mindenesetre ott van, és ott is marad, mert időközben a prioritások megváltoztak. A másik az SDI hozadéka, ami egyértelműen pozitív, mert nem lehet vitatni, hogy szerepe volt a Szovjetunió összeomlásában. Tellert ily módon azok között tarthatjuk számon, akik tevékenyen hozzájárultak a magyar függetlenséghez.

Az Ön 2006-ban megjelent Az öt világformáló marslakó című könyvében egy érdekes gondolat olvasható: "Felvetődik az a kérdés is, hogy Teller kaphatott volna-e Nobel-békedíjat?" Hogyan merült fel ez a gondolat Önben?
Meglehetősen bizarr ötlet arról beszélni, hogy kaphatott volna-e Teller béke Nobel-díjat, de tanulmányoztam a Nobel-díjakat és könyvem is jelent meg a témában (Út Stockholmba, Galenus, 2004). Igen, különös ötlet, de úgy gondolom, hogy felül kell emelkedni egy csomó emberi kicsinységen - például Teller egyértelműen elítélhető szerepvállalásán az Oppenheimer-ügyben. Ha azt tekintjük, hogy az amerikai hidrogénbomba a szovjet hidrogénbomba ellenpólusaként évtizedekre biztosította a békét a szuperhatalmak között, akkor ez igenis óriási hozzájárulás volt a béke fennmaradásához.

Forrás: Hargittai Magdolna felvetele

Teller Ede és Hargittai István 1996-ban Stanfordban

Dr. Hargittai István szerkezeti kémikus, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Oláh György Doktori Iskolájának elnöke, a BME-MTA Anyagszerkezeti és modellezési kutatócsoport vezetője.

Tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és az Academia Europaea-nak, valamint külföldi tagja a Norvég Tudományos Akadémiának. Tiszteletbeli doktora a Moszkvai Állami Egyetemnek, az Észak-Karolinai Egyetemnek és az Orosz Tudományos Akadémiának. Főszerkesztője a New York-ban megjelenő Structural Chemistry című nemzetközi folyóiratnak. Magyarul a legutóbbi években a következő könyvei jelentek meg: Az öt világformáló marslakó (Vince 2006), Képes szimmetria (Hargittai Magdolnával, Galenus 2005), Út Stockholmba (Galenus 2004), Szimmetriák a felfedezésben (Hargittai Magdolnával, Vince 2003) és Életeink (Typotex 2003).