Gyors változások is vannak a Hold felszínén

Az ember lábnyomát millió évekig megőrző holdfelszínen újabb elemzések szerint gyors változások is lezajlanak, ahogy a Hold havonta a földi magnetoszféra csóvájába kerül néhány napra. A felszín elektromosan feltöltődik, de a napsütötte és az éjszakai oldal erősen eltérő mértékben, emiatt áramlani kezd a lebegő por. A feltételezések egy részét majd csak a legközelebb a Holdra látogató asztronauták ellenőrizhetik.

A Föld magnetoszférája erősen aszimmetrikus, a Napból érkező részecskék árama, a napszél alakítja. A Nappal ellentétes oldalon hosszan elnyúlnak a mágneses erővonalak, csóva alakul ki. Ez a csóva jóval túlnyúlik a Holdon, ebbe kerül be a Hold minden hónapban. Körülbelül hat napig tartózkodik benne, a telihold előtti és utáni három napon.

A magnetoszféra csapdába ejti a töltött részecskéket, és nagy energiájú töltött részecskékből, elsősorban elektronokból álló plazmaréteg alakul ki. A mozgékony elektronok beleütköznek a felszínbe, és negatív elektromos töltést adnak a Holdnak. A napos oldalon azonban fellép egy másik, a töltést befolyásoló hatás is.

Az ultraibolya fotonok kiütik a fotonokat a felszínről, egy részük eltávozik, tehát a napos oldalon kevesebb elektromos töltés halmozódik fel. Az éjszakai oldalon annyi töltés gyűlhet össze, hogy a feszültség sok száz, akár több ezer voltot is elérhet. A kellően feltöltődött finom holdpor lebegni kezd a felszín felett.

A töltött porszemek az erősen negatív éjszakai oldalról a kevésbé negatív napos oldal felé vándorolnak, ez az áramlás különösen erős a terminátornál, az árnyékhatárnál. A folyamatok gyorsan, dinamikusan változhatnak. A plazmaréteg maga is elmozdul, a csóvában töltött hat nap alatt többször elérheti, majd elhagyhatja a holdfelszínt. A plazmarészecskék mennyiségét pedig befolyásolja a Nap viselkedése: napviharok, napkitörések után több töltött részecskét zár egy időre magába a magnetoszféra. Gyors egymásutánban megugorhat, majd lecsökkenhet a felszín feltöltöttsége.

A Lunar Prospector 1998-99-ben -200 és -1000 volt közé eső feszültségeket mért, amikor a Holdat elérte a földi magnetoszféra csóvája. Az Apollo-űrhajók asztronautái telihold idején sohasem voltak a Holdon, ezért nincs közvetlen tapasztalat a felszín feltöltődéséről, a por áramlásáról.