Forradalmian új űrtérkép az Antarktiszról

A NASA, az USA Geológiai Szolgálata (USGS), az amerikai Nemzeti Fejlesztési Alapítvány és a Brit Antarktisz Társaság (BAS) a napokban mutatta be az Antarktisz területét nagyfelbontású űrfelvételek mozaikjával lefedő adatbázisát.

Az adatrendszernek a LIMA (Landsat Image Mosaic of Antarctica; Antarktiszi Landsat-képmozaik) nevet adták, így találjuk meg az interneten is. A képek felbontása a Landsat TM-érzékelőrendszereknek megfelelően 15-30 méter, ami tízszeresen haladja meg az eddig a fehér kontinensről elérhető űrfotómozaikok minőségét. A mozaikhoz használt több száz felvétel szinte mind felhőmentes, és szinte mind 1999-2001 között készült. A bárki számára hozzáférhető új adatbázis gyökeresen új lehetőségeket kínál az expedíciók számára, hiszen a nagyfelbontású adatok nemcsak képként, de GPS-ben értelmezhető koordinátákkal párosítva érhetők el, így nemcsak az útvonal tervezésénél, de a helyszíni navigációban is használhatók.

A fent említett nagyfelbontású adatbázis csak a 82,5 fokos déli szélességtől északra érhető el, a Déli-sark körüli mintegy 800 kilométer sugarú körben nem. Ennek az az oka, hogy a Landsat műholdak pályahajlása 7,5 fokkal eltér a teljesen poláris pályáétól, és épp a nagy felbontás miatt szinte csak lefelé látnak, a kamera pedig nem dönthető oldalra. Az így kimaradt felszíndarabot az olvasók által A hét műholdképe c. sorozatunkból már jól ismert, nagyobb oldalra tekintést adó MODIS-rendszer 250 méter felbontású képeivel töltötték ki, tehát ezt a részt jóval alacsonyabb felbontásban tartalmazza az adatbázis.

Az Antarktiszt bemutató űrfelvételek egyébként a Landsat műholdak 1972-es startját követően csak igen későn, a kilencvenes években kezdtek megszületni. Ennek az az oka, hogy a műhold mindig azoknak a területeknek a képét sugározza, amelyek felett épp elhalad. A rádión így továbbított adatot pedig valakinek vennie is kell, és a vételhez olyan helyen kell lenni, hogy a műholdat ne takarja el a Föld görbülete. Az Antarktiszon nem voltak műholdvevő állomások, a környező kontinenseken és szigeteken működő vevőkről pedig a déli kontinensnek csak egy része fölött áthaladó műholdak voltak láthatók. Ezt az akadályt új állomások telepítésével, vagy magasabb, általában geoszinkron pályára állított átjátszó-műholdak közbeiktatásával lehetett leküzdeni. Az eredmény igazolta a várakozásokat; az Antarktisz tájai a laikusok számára is gyönyörű, élvezhető módon váltak láthatóvá.

A térkép mindazonáltal geológiai, de akár emberi időskálán is egy pillanatot, az ezredforduló állapotát mutatja be. A kontinens jégvilága ugyan meglehetősen állandó, a néhányszor tízméteres hó- és jégformák azonban néhány év alatt érdemben megváltozhatnak, a jégvilág partvonala pedig a globális felmelegedés miatt különösen gyorsan módosul. A navigációhoz tehát érdemes a fagyott réteg alól kibukkanó kőzetfelszíneket használni.