A kardnyelést se vigyük túlzásba - kiosztották az idei anti-Nobel-díjakat

Vágólapra másolva!
A kardnyelés mellékhatásai, a feneketlen levesestál titkai, az angol névelő zavaró hatása és egy harctéri homoerotikát gerjesztő csodafegyver - idén efféle témakörökben avattak Bolond-Nobel-díjasokat a Harvard Egyetemen.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett Ig Nobel-díjat - neve az angol ignoble, vagyis alantas, méltatlan, hanyagolható szóból származik - humor által vezérelten osztogatják adományozói évről évre vidám ceremónia kíséretében a Harvard Egyetemen, míg azok, akik kapják, gyakran egyáltalán nem viccből kutatnak vagy produkálnak dolgokat. Eredményeik "először megnevettetik, aztán elgondoltatják az embert" - mondta el az idei díjazások kapcsán Marc Abrahams, az IgNobel-prize alapítója. "Valahogy elismerésben kell részesíteni ezeket az embereket, akik olyasmit vittek véghez, amit még soha senki."

A dolog komolyságát jelzi, hogy az Annals of Improbable Research (Alig hihető kutatások krónikája) című egyetemi tudományos vicclap október 4-i, csütörtöki ünnepségén valódi Nobel-díjasok adták át a kitüntetéseket a kollegáknak, immár tizenhetedik alkalommal, tíz kategóriában.

A nyelvészeti Ig Nobel-díjat 2007-ben Juan Manuel Toro, Nuria Sebastian-Galles és Joseph B. Trobalon, a barcelonai egyetem kutatói kapták, amiért kimutatták, hogy a patkányok időnként nem tudnak különbséget tenni a japánul visszafelé beszélő és a hollandul visszafelé beszélő személyek között.

A kémia kategória díjazottja, a japán Jamamoto Maju kidolgozta, hogyan lehet vaníliakivonatot előállítani tehéntrágyából. Az eljárással a klímaváltozás ellen tesz, aki alkalmazza a módszert, hiszen a trágya kipárolgása is gondot okoz az atmoszférában - indokolta a zsűri döntését Marc Abrahams.

"Hogyan lehetnék tele, ha még mindig ilyen sok van a tányéromban?" - kérdezhették maguktól Brian Wansink feneketlen levesestányérral végzett kísérletének résztvevői. Az edényeket észrevétlenül újratöltötték és az alanyok 73 százalékkal többet fogyasztottak, mit a kontrollcsoport rendes tányérból étkező tagjai. Nem a gyomor, hanem a szem határozza meg, hogy mekkora adag csillapítja az étvágyat - hangzik a tanulság, amiért a Cornell Egyetem professzora megkapta az élelmezéstudományi Ig Nobelt.

Az irodalmi díjat Glenda Browne ausztrál kutató érdemelte ki, amiért kimutatta, hogy az angol nyelv határozott névelője, a "the" szócska miként zavarhatja össze azokat, akik ábécérendbe akarnak rakni szavakat.

A repüléstudományi Ig Nobel büszke argentin birtokosai bebizonyították, hogy a potencianövelő szerekkel kezelt hörcsögök könnyen megbirkóznak az időzónákon átrepítő utazás során fellépő, ún. jet-lag szindrómával, bár az állatok egy percet sem töltöttek repülőgépen, csak össze-vissza kapcsolgatták felettük a világítást, amitől felborult az időérzékük.

Minél több kardot nyel be a művész egyszerre, annál nagyobb a sérülés veszélye, és akkor is gyakran történik baleset, amikor egy korábbi sebesüléstől még érzékeny a torok - áll a kardnyelés mellékhatásairól készült alapos tanulmányban, amelyért Dan Meyer, a Nemzetközi Kardnyelő Szövetség igazgatója kapott orvosi Ig Nobel-díjat.

A holland Dr. Johanna van Bronswijk az eindhoveni egyetemről népszámlálást tartott az ágymatracon: felsorolta az összes különböző apró élőlényt, atkát, pókot, bogarat, álskorpiót, baktériumot, algát és egyéb növényféléket, amelyekkel együtt alszanak az emberek. Munkássága biológia kategóriában érdemelt díjat.

A tajvani Kuo Cseng-hszie gyorsreagálású bankrablófogó hálót fejlesztett ki még 2001-ben. Mostanra beérett a találmány, a feltaláló közgazdasági kategóriában kapta meg a díjat, de nem tudta átvenni. "Tajvani emberink mindenütt keresték, de nem találták. Talán belegabalyodott a saját hálójába" - találgatott Brian Wansink.

Fizika kategóriában egy chilei-amerikai kutatócsoport kapta a díjat. Tanulmányukban azt a kérdést boncolgatták, miért és hogyan gyűrődik az ágylepedő. Át is vették a kitüntetést, nem úgy, mint a Ig Nobel-békedíj ismeretlen nyertesei, akik az amerikai légierő számára kifejlesztették azt a vegyi fegyvert, amely egycsapásra ellenállhatatlan, erős vágyat gerjeszt az azonos neműek iránt az ellenség sorai között. Abrahams a légierő számos tisztjével beszélt, de senki nem vállalta, hogy átvegye a díjat.

(MTI)