Fél évszázada kezdődött az űrkorszak

Vágólapra másolva!
1957. október 4-e világtörténelmi dátum. Ezen a napon sikerült először Föld körüli pályára állítani egy mesterséges holdat, egy szatellitát, a Szputnyik-1-et. Ezt a napot ma már bátran nevezhetjük egy új korszak, az űrkorszak kezdetének is. Kevesen tudják, hogy az oroszok eredetileg egy jóval nagyobb és bonyolultabb műholdat akartak indítani, de kifutottak volna az időből.
Vágólapra másolva!

Fegyverkezési verseny, interkontinentális rakéták

Közismert, hogy az űrkorszak a fegyverkezési versenynek köszönheti kezdetét. A két akkori világhatalom, az amerikai és a szovjet meg akarta mutatni egymásnak, hogy ki az úr a Földön, ezért úgynevezett interkontinentális ballisztikus rakétákat terveztek, hogy konfliktus esetén az ellenséges országba juttassák atom- és hidrogénbombáikat. A versenyben először az amerikaiak jártak az élen. A Wernher von Braun által irányított katonai fejlesztőcsoport 1956. szeptember 20-án a háromlépcsős Jupiter-C rakétával, a Cap Canaveral fokon lévő rakétabázisról szuborbitális repülést ("űrugrást") hajtott végre, 4800 kilométeres távolságra.

A szovjetek Szergej Koroljov által vezetett csoportja csak 1957. májusában kezdte meg az R-7 jelű interkontinentális ballisztikus rakéták repítési próbáit, amely már augusztus 21-én és szeptember 7-én is sikerrel tett meg csaknem 9000 kilométert. Ezek a rakéták a kazah Tyuratam falu melletti Bajkonur-űrbázisról startoltak, és több tonnás orrészük a Kamcsatkán lévő célterületen fejezte be sikeres repülését.

Előzmények: nem csak bombát lehet

Koroljov már 1954-ben arról küldött beszámolókat a párt és kormány vezetőihez, hogy bár alapvetően olyan interkontinentális ballisztikus rakétát hoznak létre, amely nagytömegű fegyverhordozásra alkalmas, a hordozórakéta módosításával műholdakat is lehetne Föld körüli pályára küldeni.

1955 nyarán Koroljov kezdeményezésére, Keldis akadémikus vezetésével megalakult az a bizottság, amely előkészítette és koordinálta az első szovjet tudományos kutatóhold tervezését és megépítését. Ezt a műholdat D-objektumnak nevezték, és 1-1,4 tonna össztömegűre tervezték. Ebből 200-300 kg jutott a tudományos műszerekre (az R-7 hordozórakéta kapacitása tehát ilyen nagy volt már akkor is).

Az objektum kivitelezését természetesen teljes titoktartás övezte. 1957 nyaráig, amikorra az első kísérleti startot tervezték, két év állt a fejlesztők rendelkezésére. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a műszerek fejlesztésben több tucat akadémiai kutatóintézet vett részt, amelyek gyakorlatilag semmilyen kapcsolatban nem voltak egymással e munka kapcsán. Keldis kiváló szervező és koordinátor volt, de Koroljovnak így is folyamatosan sürgetni kellett a D-objektum építését.

A Szputnyik-1 belső szerkezete

Kezdetnek egy kisebb is megteszi

Keldisék 1956 októberére ígérték a műhold makettjének átadását, de már elmúlt november, és sehol nem volt semmi. Ma már tudjuk, hogy a D-objektum véglegesen csak 1958-ra készült el, és május 15-én indították Föld körüli pályára. Ezzel a műholddal tehát a Szovjetunió alaposan lemaradt volna az Egyesült Államok magyar idő szerint 1958. február 1-jén indított Explorer-1-e mögött. (Ha az amerikaiak hittek volna von Braunban, akkor az első műholdindítási startkísérlettel megelőzhették volna a szovjeteket. Eisenhover elnök azonban amerikaiak által készített hordozórakétával akarta felküldetni első műholdjukat. Csak két sikeres szovjet szputnyik startja után kapta meg az engedélyt von Braun az Explorer-1 indítására a Juno hordozórakétával.)

1956 novemberében - amikor Koroljov egy régi "asztronautikai harcostársának", Mihail Tyihonravovnak elmesélte az akadémiai műhold késését - merült fel a gondolat, hogy készülhetne egy egyszerű szputnyik, néhányszor tíz kilogrammnyi tömeggel. Koroljov rögtön megértette, hogy egy ilyen műholdat saját embereire, barátaira támaszkodva és sokkal kevesebb bedolgozó intézettel is el lehetne készíteni. Kell egy rádiórendszert és egy áramforrást előállító szakember, és kellenek a tervet jóváhagyók. Keldis akadémikust, aki a D-objektum elkészítéséért harcolt, nem lehetett zavarni.

Az egyszerű műhold tervezése 1956. november 25-én meg is kezdődött. Tudományos mérőműszert nem terveztek rá, viszont látványosan nagynak és szépnek kellett lennie, hogy hatást érjenek el, ha meg tudják előzni Amerikát. Így lett ez az egyszerű szputnyik 58 cm átmérőjű, gömb alakú, 83,6 kg tömegű, két-két rádióantennája pedig 2,4 m illetve 3,9 m hosszú. Híres "bip-bip" jeleit a 7,5 és 15 m-es hullámhosszon sugározta ki.


Az első műhold viszonylag egyszerű szerkezet volt

Miközben folyt az egyszerű szputnyik mintapéldányainak előkészítése és minden irányú kipróbálása, Koroljov két hordozórakétát is elkészítetett. Ezekkel az akkor Szputnyik hordozórakétának elnevezett eszközökkel startolt a Szputnyik-1 elnevezést kapott Koroljov-féle egyszerű műhold, a PSz-1 1957. október 4-én.


Az űrkorszak nyitánya: a Szputnyik-1 startja 1957. október 4-én


Óriási visszhang

A Szputnyik-1 220-940 km földfelszín feletti magasságú, az Egyenlítővel 65,1 fokos hajlásszöget bezáró pályán 92 napot keringet, 1440 fordulatot téve meg Földünk körül. A Föld első műholdja 1958. január 4-én lépett be a sűrűbb légkörbe, és elégett.

A Szputnyik-1 visszhangja óriási volt a világban, a minden rádióamatőr által vehető bip-bip jeleket nem lehetett letagadni az égről. Az amerikaiakat sokkolta a szovjet műhold, az, hogy ilyen csúfosan lemaradtak a versenyben. Ez vezetett a NASA megalakításához 1958-ban, és Wernher von Braun végre szabad kezet kapott.

A "hatalmas győzelem" késztette Nyikita Hruscsov pártfőtitkárt arra, hogy a Nagy Októberi Forradalom novemberi ünnepségére egy még nagyobb, még látványosabb űrkísérlet elvégzésére utasítsa Kotroljovot és csapatát. Ez lett a PSz-2 űrrepülés, ami alig egy hónappal később az első élőlényt, Lajka kutyát indította Föld körüli pályára - de az utóbbi eseményt már cikksorozatunk következő részében mutatjuk be.

Műholdak mindenütt

Az elmúlt ötven év megmutatta, hogy az emberiség milyen széles skálán tudta felhasználni a műholdakat (illetve más űreszközöket, űrhajókat, űrszondákat, űrállomásokat és űrrepülőgépeket) nem csupán kutatási és katonai feladatok megoldására. Ma már mindenki számára ismeretesek például a meteorológiai, távközlési, navigációs műholdak (pl. a GPS-rendszer) szolgáltatásai. A Google-ben bárki szabadon barangolhat bolygónk felszínén, felhasználva a földfotozó műholdak részletes képeit.

Számos műholdat alkalmaznak erőforráskutatásra, a földfelszín, a légkör és a vízburok állapotának folyamatos megfigyelésére, katasztrófák és balesetek nyomon követésére. Sok ezer ember életét mentették meg például a Koszpasz-Sarsat nemzetközi kereső- és mentőrendszer szatellitái: ezek a holdak folyamatosan veszik a bajba jutott repülőgépek, hajók, expedíciók stb. kis rádióadóinak automatikus jeleit. A jelek alapján gyorsan meghatározható a lezuhanás, illetve a tragédia helyszíne és küldhetők a mentőexpedíciók.

A műholdak és űrszondák mérései, képei és adatai alapján összehasonlíthatatlanul többet tudunk Földünkről, a Holdról, a Naprendszer bolygóiról és holdjairól, az üstökösökről, valamint a csillagokról, ködökről, galaxisokról és az Univerzum kialakulásáról, fejlődéséről, mint az űrkorszak előtt.



Horváth András