Madármegfigyelő hétvége szerte az országban

Vágólapra másolva!
Október 6-7-én rendezik meg az európai madármegfigyelő napokat: az ország minden megyéjében és Budapesten is madarászok várják mindazokat, akik részt vennének madármegfigyelő túrán. A nemzetközi versenyben Magyarország évek óta az elsők között végez.
Vágólapra másolva!

A madármegfigyelő akciót Európában a BirdLife International, Magyarországon pedig tagszervezete, a Magyar Madártani Egyesület (MME) szervezi. Az országok abban versenyeznek egymással, hogy hány helyszínen, hányan vettek részt a megfigyelésben és mennyi madarat láttak. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

A két nap során minden megyében madárlestúrákon lehet részt venni, egyes területeken madárgyűrűzést is tartanak.

Akik részt vennének az akcióban, de nem kívánnak szervezett túrához vagy kiránduláshoz csatlakozni, az is elég, ha csak a kertjükbe mennek nézelődni és az ott látott madarak adatait küldik be a szervezőknek, legkésőbb október 7-én, vasárnap délután 16 óráig az [email protected] e-mail címre, vagy az 1/275 6267-es faxszámra, vagy a látottakat - a megfigyelés helyszínét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és számát, valamint a ritka vagy érdekes madarak jelenlétét - bediktálják az 1/275 6247-es számon.

Amennyiben valaki nem tudja meghatározni a madárfajokat, az sem okoz problémát, ebben az esetben elég a látott madarakat összeszámolni, és a helyszín megnevezése, valamint a résztvevők száma mellett ezt az adatot beküldeni.

Tavaly minden korábbi évnél többen, majdnem ötezren figyelték Magyarországon a vonuló madarakat, és 174 faj összesen 387 251 egyedét azonosították. Leggyakrabban seregélyt, tőkés récét és dankasirályt láttak, de előfordult néhány igazi különlegesség is, mint a pusztai ölyv és a pehelyréce.