Kísérletek igazolták, hogy a lányok valóban a rózsaszínt kedvelik

Közhelyszámba megy, hogy a lányok színe inkább a rózsaszín, míg a fiúk a kéket kedvelik. Már a csecsemők holmijait is e szabály szerint vásárolják a szülők. Vajon van-e biológiai alapja e különbségtételnek, vagy csak egy hagyomány továbbéléséről van szó?

A bababoltokban két színnel találkozhatunk leggyakrabban: rózsaszínnel és kékkel. Míg az előzőt a lányoknak szánják a gyártók, utóbbi a fiúknak készített ruhák, játékok uralkodó színe. A színek e hagyományos megkülönböztetése azonban még nem jelenti azt, hogy a fiúk és a lányok tényleg más színeket kedvelnek, ezt csak ellenőrzött kísérlettel lehet bizonyítani vagy cáfolni. A színpreferenciában meglévő nemi különbségeket vizsgálták Anya Hurlbert és munkatársai a Newcastle-i Egyetemen.

A tesztek során színes háromszögeket mutattak 208 önkéntesnek, 20-26 éves fiúknak és lányoknak. A résztvevők egyszerre két háromszöget láttak, amelyek különböző színűek voltak, feladatuk pedig az volt, hogy kiválasszák a két háromszög közül azt, amelyik színe kedvesebb a számukra. A háromszögek eltérő színárnyalatúak voltak, illetve világosságuk volt különböző. Minden önkéntest kétszer teszteltek, két hét különbséggel. Erre azért volt szükség, hogy megvizsgálhassák, mennyire tartósak az eredmények, nem csak egy pillanatnyi állapotot tükröznek-e.

Eredményeik szerint mindkét nem kedvenc színe a kék, ami már régóta ismert a kutatók körében. A lányok emellett jobban kedvelik a piros árnyalatokat (a rózsaszínt, a lilát), míg a fiúk inkább a kék és a zöld árnyalatok iránt vonzódnak. Ez a nemi különbség nem függ attól, hogy a résztvevők milyen kulturális környezetben nőttek fel: a kutatók például 37 kínai származású embert is teszteltek. Bár a kínaiak erősebben vonzódtak a piros árnyalatokhoz, mint a többi résztvevő (ennek oka lehet az, hogy a vörös igen kedvelt szín Kínában), az ő színpreferenciájukban is megvolt a kaukázusi alanyokra jellemző nemi különbség, tehát a lányok és a fiúk által kedvelt színek leginkább a piros-zöld tengely mentén váltak ketté.

Evolúciós magyarázatok

A férfiak és a nők tehát valóban eltérő színeket kedvelnek, s e különbségnek valószínűleg biológiai okai vannak. Ezek feltárásához a kutatók magyarázata szerint érdemes visszamennünk az időben egészen az újkőkorig, amikor az emberek vadászó-gyűjtögető csoportokban éltek. Mivel a Homo sapiens történetének legnagyobb részét, nagyjából százezer évet, ilyen csoporttársadalmakban élte le, öröklött viselkedéseink nagy része még mindig az akkori körülményekhez való alkalmazkodást tükrözi. A csoportok akkoriban 100-150 főt számláltak, bennük a férfiak vadásztak, míg a nők bogyókat, gyökereket gyűjtögettek.

Talán a nők vonzódása a piros-rózsaszín árnyalatokhoz azért alakulhatott ki, mert ilyen színűek voltak az érett bogyók. Egy másik lehetséges magyarázat szerint a nők a bőrpír felismerését elősegítendő váltak érzékennyé a vörös árnyalataira. A bőrpír a gyermekek betegségét jelezheti, de számos érzelem kifejezésének is fontos eszköze. Az emóciók felismerésében pedig, mint régóta köztudott, a nők messze túlszárnyalják a férfiakat.

Miért a kék?

Az ember általános vonzódása a kék színhez is magyarázatot kíván. Az evolúcióbiológusok egy része úgy gondolja, hogy az emberré válás során azért változott meg a Homo sapiens külseje az emberszabású majmokkal közös őshöz képest, mert megváltozott élőhelyének éghajlata. A szárazabb, a mai szavannákra jellemző klímán már a kevesebb szőr volt kedvezőbb, az emberek hőháztartása fejlettebbé vált, és a két lábon járás vált állandóvá. A száraz klíma miatt felértékelődtek az ivóvízforrások, és erős evolúciós hajtóerő hathatott abba az irányba, hogy az emberek már messziről is képesek legyenek felismerni a kék színű vizet.

Egy másik elmélet szerint az ember evolúciójának egy szakaszában vízközeli életmódot folytatott. Afrika keleti partvidéke lesüllyedt, és a partmenti területek szigetekké alakultak. Az ott rekedt csoportok arra kényszerültek, hogy gyakran ússzanak, és táplálékuk egy részét a vízből szerezzék be. Számos kutató szerint a mai ember sok tulajdonsága a vízi életmódhoz való alkalmazkodást, adaptációt tükrözi. A szőr hiánya, a lefelé forduló orrlyukak, a sós könny és verejték, a bőr alatti zsírréteg és a talpak felülete az úszást, illetve a víz sótartalmának és hőmérsékletének elviselését segíthetik elő.

Jellemző különbséget találunk az emberszabású majmok és az emberek között a vízhez való viszonyulásban: míg az emberek többsége rajong a vízért, az emberszabásúak irtóznak tőle: egy 1 méter széles vizesárokkal meg lehet akadályozni, hogy a csimpánzok elhagyják állatkerti kifutójukat. Talán a kék szín iránti preferencia is a vízközeli életmód idejéből maradhatott ránk, evolúciós örökségünk részeként.