Kutató diákok Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az emberi kíváncsiság és kreativitás talán egyetlen életkorban sem találkozik annyira bőséges, szinte mindere kiterjedő ismeretáradattal, mint a középiskolai években. Új sorozatunkban olyan diákokat mutatunk be, akik kutatási eredményeikkel elismerést vívtak ki hazánkban és külföldön egyaránt.
Vágólapra másolva!

A Kutató Diákok Országos Szövetsége (KutDiák) 2007 őszén nyolcadszor rendezi meg a kutató középiskolás diákok konferenciasorozatát, a Tudományos Diákköri Konferenciát (TUDOK). A szervezet a tudományos kutató munkát vegző középiskolás diákokat, tudományos diákköreiket, mentoraikat és korábbi kutató diákokat fogja össze 1999 óta, kiemelkedően tehetséges középiskolás diákok számára biztosít kutatási lehetőséget a legjobb hazai kutatóhelyeken - a kutatásban segítő tanárok, mentorok listája mára hétszáz fölé emelkedett. A tehetséges középiskolásokat váró kutatóhelyek Balatonfüredtől Veszprémig 37 magyar városban találhatók, továbbá Angliában, Ausztriában, Ausztráliában, Kanadában, Olaszországban, Romániában és az USA-ban.

A csaknem ötezer diák többsége kis falvakban, illetve kisvárosokban él, több mint ötszáz diák pedig Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról illetve a Vajdaságból kapcsolódott be a hazai kutatásokba.

A kutatható témákat az abortusztól a zsírsavanyagcseréig mintegy 3687 címszó fedi le. A mentorok között a Nobel-díjas Oláh György, a Magyar Tudományos Akadémia további több mint 118 tagja, alkotmánybíró és szakterületének számos kiemelkedő professzora akad. A mentorok listáját tartalmazó füzetet minden év elején az összes hazai és környező országbeli magyar középiskola igazgatója megkapja, és közel ezer tehetséges diákhoz személyesen is eljut.

A kutatásokban jó eredményekkel résztvevő diákok amerikai, horvát, ír, izraeli és német tehetséggondozó táborokban kiemelkedő eredménnyel vettek részt; a diákok közül a legjobb 2002 óta a Nobel-díj kiosztó ünnepség vendége. A mozgalom elindítója Csermely Péter többek között a kezdeményezésért megkapta a EU Descartes-díját. A NATO és az UNESCO 2002-ben Csermely Péter és a Nobel díjas Leon Lederman vezetésével, Philippe Busquinnek, az EU tudományos miniszterének védnökségével hazánkban rendezte meg a kutató diákokról szóló nemzetközi konferenciát (melyet azóta egy második konferencia követett 2004-ben és 2006-ban), ahol 25 ország hasonló mozgalmai hazánk vezetésével egy nemzetközi hálózatot hoztak létre Network of Youth Excellence néven. 2005 végén megalakult a Kutató Tanárok Országos Szövetsége is.

Mindezekről és még sok más lehetőségről részletes és naprakész információk találhatók a kezdeményezés honlapján.