Brooklyn partjai műholdfelvételen

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

New York öt kerületének legnagyobbika (területe 251 km2, ennek 27%-a vízfelület) egyben a legnépesebb kerület. A 2,6 milliós lakosú Brooklyn az űrből első látásra nem más, mint kisebb-nagyobb csillogó fehér négyszögek tengere. Az egyforma, lapos háztetők szőnyegét az East River (nevével ellentétben valójában egy az árapály által létrehozott csatorna) vágja el Manhattantől, s két sötét "cérnaszál", a délebbi Brooklyn-híd és az északabbra álló Manhattan-híd köti hozzá (a képen balra). Az East River déli torkolatánál, a New York-i öböl felső szakasza, az Upper New York Bay partjánál jól kivehetők az ipari épületek, dokkok és rakodóhangárok blokkjai (a kép közepétől jobbra). Miután a hajóforgalom nagy része a Manhattan túloldalán húzódó Hudson folyóra összpontosult, az évszázados hangárokat és raktárépületeket felújították, és népszerű lakóingatlanok váltak belőlük.

Brooklyn eredeti holland neve, Breukelen a terület geográfiai adottságaira utal. Miután a Wisconsin-gleccser 20 ezer évvel ezelőtt visszahúzódott a területről, sziklákat, homokot, agyagot, és iszapot hagyott maga után. Ezt a változatos talajösszetételt "örökölte" egész Long Island, amelynek Brooklyn a nyugati csücskén fekszik.

Forrás: NASA

Nézze meg a felvételt nagyobb méretben!

A felvételen szembeötlik a kerület legkiterjedtebb zöld területe, a Green-Wood Cemetery. Manhattan dél partjaival szemközt látható a közigazgatásilag Brooklynhoz tartozó Governors Island, amely 1783 és 1966 között az amerikai hadsereg stratégiai bázisaként szolgált, majd ezután 30 éven át a parti őrség központja volt. Ma a történelmi épületek emlékműként várják a látogatókat.

A vízfelszín alatt húzódik a Governors Islandet északkeletről kerülő, Brooklynt Dél-Manhattennel összekötő Brooklyn-Battery Tunnel - a 2779 méter hosszú, négysávos alagút Észak-Amerika leghosszabb vízalatti közúti forgalmat bonyolító alagútja.