Elindult az Endeavour

Vágólapra másolva!
Az Endeavour űrrepülőgép ma hajnalban, magyar idő szerint 0:36-kor sikeresen felszállt. A megfigyelések alapján a start során minden a terveknek megfelelően zajlott, veszélyes méretű szigetelődarab nem vált le a rendszerről. Az indulás után 2 perc és 10 másodperccel levált a két szilárd hajtóanyagú segédrakéta, majd 8 perc 30 másodpercnél a fő hajtómű is leállt. Az Endeavour sikeresen elérte a kívánt keringési magasságát, ahol további kisebb pályamódosítást végeztek. Az űrrepülőgép a tervek szerint pénteken kapcsolódik a Nemzetközi Űrállomáshoz. A küldetés fő célja a Nemzetközi Űrállomás továbbfejlesztése, a napelemtábla-rendszer és az elektromos hálózat bővítése.
Vágólapra másolva!

A legénység fő feladatai az elektromos hálózat és a napelemtábla-rendszer továbbfejlesztése, az ISS külső felületén lévő, különféle műszerek rögzítésére szolgáló platform bővítése (az ESP-3 jelű elemmel), valamint a 3-as számú giroszkóp kicserélése lesz. A gép több mint 2000 kg-nyi felszerelést visz fel az űrbe, és körülbelül ugyanennyi használaton kívülit anyagot hoz majd vissza a Földre.

Az STS-118 jelű küldetés a 22. repülés lesz a Nemzetközi Űrállomáshoz, és összességében az űrrepülőgépek 119. útja. Az Endeavour eddig 20 alkalommal járt az űrben, de 2003, azaz a Columbia felrobbanása óta nem indították. Azóta több fontos fejlesztést is végrehajtottak: új, GPS-szel navigáló helyzetazonosító berendezést kapott a gép, külső burkolatán pedig kicseréltek 2045 darab hővédő csempét.

Az Endeavour felkészítése során egy szabotázs jellegű eseményre is sor került - először az űrrepülőgépek történetében. Az eset egy számítógép elektronikus rendszerét érintette, amelynek kábeleinél egyértelműen szándékos hiba, illetve mulasztás történt. A kérdéses számítógép az űrállomás Destiny moduljában kap majd helyet, feladata a külső tartószerkezetek mechanikai rezgéseinek figyelemmel követése lesz.

A NASA közleménye szerint a küldetés biztonságát nem érintette volna, ha a hibát nem veszik észre. Így azonban már kijavították, és a berendezés az eredeti terveknek megfelelően fog repülni az Endeavour fedélzetén, majd pedig üzemelni az ISS-en. Az eset okáról és a felelősökről egyelőre nem nyilatkozott az űrkutatási hivatal.

Újabb nehezítő tényezőként furcsa eredményre vezetett az a szokásos teszt, amelynek keretében a kabin légszigetelését ellenőrizték. A mérések szerint az elméletileg izolált kabin nyomása egy óra alatt a megengedett értéknél többel csökkent - azaz minimális, szinte lehanyagolható mértékben, de mégiscsak szivárgott a levegő. A hiba okát egyelőre nem sikerült megtalálni.

Az Endeavour menetrendje

A tervek alapján az Endeavour az indulást követő 3. napon dokkol az űrállomással, majd a továbbiakban legalább három űrsétát tesznek az asztronauták. Ezek során az S5 jelű szegmenssel egészítik ki a napelemtábla-rendszert, amelyet a júniusban felvitt S4 jelű egységhez rögzítenek. Az Endeavour a rakterében szállítja továbbá a Spacehab nevű logisztikai modult is, amely sokféle kísérlet lebonyolításához bizosít technikai hátteret.

Forrás: NASA

Az Endeavour raktere a jelenlegi küldetéskor (NASA)

Ha valamilyen okból a küldetést meghosszabbítják, egy negyedik űrsétára is sor kerülhet. Ennek függvényében az Endeavour a repülés 10. vagy 13. napján válik le az ISS-ről, majd a rákövetkező nap landol. A visszatérésre legkorábban augusztus 18-án kerülhet sor. Újdonság, hogy az űrrepülőgép az ISS napelemei által termelt energiát egy SSPTS nevű rendszer segítségével fel tudja használni. Így három nappal is meg lehet hosszabbítani a repülést - a gép eddig csak saját akkumulátoraira támaszkodhatott.

Az STS-118-as küldetés tervezett fő eseményei:

  • 1. nap: start, raktér kinyitása, Spacehab aktiválása, a leváló külső üzemanyagtartály felvételeinek vizsgálata sérüléseket keresve
  • 2. nap: az Endeavour külső felületének ellenőrzése egy robotkarra rögzített kamerával, szkafanderek ellenőrzése, dokkolás előkészítése
  • 3. nap: ISS megközelítése, dokkolás, S5 elem kiemelése a robotkarral
  • 4. nap: S5 elem összekapcsolása az S4-gyel, az első űrséta végrehajtása, az űrrepülőgépet és az ISS-t összekötő energiaellátó rendszer beüzemelése
  • 5. nap: teher átrakodása a raktérből, az Endeavour külső felületének részletes vizsgálata (amennyiben szükséges)
  • 6. nap: második űrséta végrehajtása, ESP-3 külső platform előkészítése felszerelése
  • 7. nap: ESP-3 külső platform aktiválása, oktatási esemény, a Destiny modul ablakán lévő borítás kicserélése
  • 8. nap: harmadik űrséta végrehajtása, külső szerelések befejezése
  • 9. nap: pihenőnap, búcsúzás az ISS legénységétől
  • 10. nap: leválás az űrállomásról
  • 11. nap: utolsó ellenőrzések, fékezés, leszállás
  • 12. 13. nap: a küldetés meghosszabbítása esetén egy negyedik űrsétát is beiktatnak a programba

Forrás: NASA

Az STS-118 küldetés legénysége (NASA, George Shelton)

Az Endeavour legénységének tagjai (a fenti képen balról jobbra haladva): Charles O. Hobaugh pilóta, Richard A. Mastracchio, Scott J. Kelly parancsnok, Tracy E. Caldwell, Barbara R. Morgan, Benjamin Alvin Drew, és Dafydd (Dave) R. Williams. Barbara R. Morgan egyébként a Challenger katasztrófája során elhunyt Christa McAuliffe egykori tartaléka volt. A hölgy lesz a NASA első űrhajós "oktatója", aki egyébként általános iskolai tanár Idahóban, és a NASA Tanárok az űrben programjában vesz részt. Munkája keretében legalább egy alkalommal egy tanórát fog tartani a világűrben, élő közvetítés keretében.