Veszélyes porviharban a marsjárók

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy a Marson közel három és fél földi éve dolgozó Spirit és Opportunity roverek küldetésük legnehezebb időszaka elé néznek. A Marson nemrég tört ki a pálya napközeli részén, a déli nyár idején jellemző porvihar. Az Opportunity energiatermelése már a kritikus szintre csökkent.
Vágólapra másolva!

A közel egy hónappal ezelőtt kezdődött porvihar fokozatosan terjedt ki, és mára a bolygó nagy részén megfigyelhető. Ilyenkor a bolygó légkörébe sok por kerül, amit a globális légkörzés néhány hét alatt szétoszlat. A lebegő, finom porszemcsék sok napfényt nyelnek el, ettől erősen melegszik a légkör, amely akár 50 km-es magasságig is közel izotermikussá válhat - ekkor hőmérséklete alig függ a magasságtól.

Mindezzel kapcsolatban csökken a napi hőingás, és ami esetünkben kritikus, a felszínre jutó napfény mennyisége. A rovereknek a tetejükön lévő napelemtábla szolgáltatja az energiát - utóbbi most a homályos, kavargó porral teli égből csak szórt fényt kap, méghozzá túlságosan keveset. Az Opportunity sajnos a porvihar egyik legsűrűbb térségében van, a felette kavargó por a közvetlen napfény 99%-át szétszórja.

A porvihar kitörése előtt a rover napelemtáblái 700 Wh áramot termeltek naponta. Ez a speciális berendezéseknek bőséggel elegendő, noha pl. egy 100 W-os villanykörte csak hét órán keresztül tudna világítani vele. Amikor a porvihar erősebb lett, a napelemek teljesítménye 400 Wh-ra esett. Ekkor korlátozni kezdték a marsjáró tevékenységét, a sok energiát igénylő feladatokat (mozgás, robotkar használata) teljesen leállították.

Július 17-én már annyi por kavargott a magasban, hogy a napelemtáblák teljesítménye 148 Wh-ra esett, amely kisebb bármely korábban mértnél. Másnap a helyzet még tovább romlott, és a teljesítmény mindössze 128 Wh-ra zuhant. A rover azóta több energiát fogyaszt, mint amennyit megtermel - és az akkumulátorában korábban felhalmozott tartalékot fogyasztja.

A roverek még abban az esetben is igényelnek energiát, ha semmilyen tudományos megfigyelést nem végeznek. A marsi éjszaka ugyanis rendkívül hideg, alkalmanként -100 oC-ra is lecsökken a hőmérséklet. Ilyen hidegben pedig egyes alkatrészek károsodnak - ezért a szonda az éjszakai pihenő alatt is fűti magát.

Forrás: NASA, JPL, Caltech, Cornell

A mellékelt animáció a légköri portartalom változását mutatja. A kék szín a tiszta, a vörös pedig a poros légkört jelzi a Mars Odyssey-szonda a THEMIS detektorának mérései alapján (NASA, JPL, ASU)

Takarékossági okból július 18-án a földi irányítók arra utasították az Oportunity-t, hogy a következő két nap ne is jelentkezzen be rádión, amivel szintén energiát takaríthat meg. A számítások alapján így összességében 130 Wh-ra csökken az igénye. A helyzet komolyságát mutatja, hogy ilyen utasítást még soha nem adtak ki az irányítók.

Kereszturi Ákos