Már a spájzban van a nanotechnológia?

Vágólapra másolva!
A nanotechnológia lassan és észrevétlenül belopakodik a hétköznapjainkba. Pár éve még a laboratórium falai közé zárt tudományterületnek tűnt, ma pedig már ott van az áruházak polcain, a naptejektől kezdve a táplálékkiegészítőkön át a pulóverekig. Bíró László Péterrel, az Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadójával a nanotechnológia alapjairól, a hétköznapi nanotermékekről és azok egészségi hatásairól beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

A jelen

Egyetlen év alatt több mint duplájára nőtt azon termékek száma a világon, amelyek előállítása során valamilyen nanotechnológiai eljárást alkalmaztak - állítják a Project on Emerging Nanotechnologies, egy nanotechnológiával foglalkozó amerikai cég szakemberei. Az első lista, amelyet 2006 tavaszán tettek közzé az interneten, még csak 212 termék nevét, gyártóját és fellelhetőségét tartalmazta, ezzel szemben az idei felmérés eredményei már 475 ilyen árucikkről számolnak be. Andrew Maynard, az intézet tudományos tanácsadója szerint ez még csak a jéghegy csúcsa. A sort a ruházati (77 db) és kozmetikai cikkek (75 db) vezetik, de jutott hely ékszereknek, sportfelszereléseknek, számítástechnikai termékeknek, sőt táplálék-kiegészítőknek is. A legtöbb ilyen termék az Amerikai Egyesült Államokban vásárolható meg, de a tavalyi évhez képest jelentős növekedést tapasztaltak Kelet-Ázsiában is. A folyamatosan bővülő lista megtekinthető itt.

Vajon a listán szereplő áruk valóban nanotechnológiai termékek, vagy csak kereskedelmi reklámfogásról van szó? A kérdéssel megkerestük Bíró László Pétert, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadóját. Válaszát hallgassa meg Ön is! Forrás: [origo]

Bár a fenti számok első olvasásra nem tűnhetnek nagynak, mind az alap-, mind az alkalmazott nanotechológiai kutatások villámsebességgel haladnak, és elképzelhető, hogy az új technológiával előállított termékek mennyisége robbanásszerűen növekszik majd az elkövetkező évek során. Az amerikai, nanotechnológiával és a hozzá kapcsolódó fejlesztések gazdasági hatásaival és üzleti részével foglalkozó cég, a Lux Research becslése szerint a tavalyi évben világszerte összesen 12,4 milliárd dollárt költöttek nanotechnológiai kutatásokra és fejlesztésekre, ami az előző évhez képest 30%-os növekedést jelent. Ami ennél is megdöbbentőbb, hogy a várakozások szerint 2014-re 2,6 billió dollárra nőhet a világban az ilyen módon előállított termékek forgalma (ami pedig az összes előállított termék 15%-át jelenti). A kutatásokra és fejlesztésekre a legtöbb erőforrást az Amerikai Egyesült Államokban fordítják, a legjelentősebb központok Kaliforniában, Massachusetts-ben, New Yorkban és Texasban vannak.

Egymástól nagyon különböző termékek találhatók az előbb említett listán. Vajon milyen nanotechnológiai elem található a teniszütőben, a zokniban, vagy az egyes kozmetikai termékekben? Hallgassa meg a kutató válaszát!Forrás: [origo]

Forrás: [origo]Hol kezdődik a nanotechnológia?

Bíró László Péter szerint azt nevezzük nanotechnológiai objektumnak, amelynek legalább az egyik mérete (a lehetséges három térbeli méret közül) a 100 nanométer alatti tartományba esik (a nanométer a méter milliárdod része). Azonban a nanotechnológia a hétköznapi termékek előállításánál sokkal tágabb összefüggésben értemezhető fogalom. A lényeg az, hogy úgy rakunk össze viszonylag bonyolult szerkezeteket is, hogy atomonként "legózzuk" össze őket.