Vágólapra másolva!
A japán Hayabusa-szonda felvételei alapján sikerült vándorló kődarabok nyomára bukkanni az Itkawa kisbolygó felszínén.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években az űrszondák több kisbolygót is megvizsgáltak közelről, közülük utoljára a japán Hayabusa-szonda vette szemügyre az apró, mindössze 500 méteres Itokawa kisbolygót. Az égitest felszíne igen szokatlan kinézetű. Ezzel kapcsolatban elméleti szinten felmerült a felszíni anyagvándorlás lehetősége - nemrég pedig bizonyítást nyert a feltételezés.

Az a finom törmelékkel borított terület, amely a felszín mintegy 20 százalékát foglalja el, a kisbolygó egyik meglepetése. Egy ilyen apró égitestnél ugyanis olyan gyenge a gravitációs tér, hogy a becsapódáskor kirepülő törmelékszemcsék alig hullanak vissza.

Az alkalmanként 6 milliméteres felbontású képek segítségével a kavics méretű kőzetszemcsék helyzetét is sikerült alaposan megvizsgálni. Hirdy Miyamoto (University of Tokyo) és kollégái modelljei azt bizonyítják, hogy a kisbolygó rezgései, rázkódásai következtében ezek a szemcsék mozognak, s eközben részlegesen folyékonyan, illetve ahhoz hasonló módon viselkedhetnek - mint egy folyadékkal átitatott szemcsetömeg. Így vándorlásuk során méret szerint elkülönülhettek, illetve az elnyúlt és nagyobb darabok meghatározott irányokba rendeződhettek.

Az elnyúlt kődarabok hossztengelye a lejtős vidékeken egymással párhuzamos, ami arra utal, hogy időnként vándorlásnak indulnak. A mozgásra feltehetőleg ritkán kerül sor, valószínűleg akkor, amikor becsapódások, esetleg más folyamatok kapcsán rezgések lépnek fel.

Idén áprilisban a földi irányítók utasítást küldtek a Hayabusa-szondának, hogy hajtóműve segítségével kezdjen olyan manőverbe, amely 2010-re visszajuttatja a Földre. Ha négy ionhajtóműve közül az egyik a vártnak megfelelően üzemel, három év és két Nap körüli keringés múlva a korábbi nehézségek ellenére mégis hazatérhet az űreszköz. A számítások alapján 29 kg xenongáz lehet a tartályában, amelyből elméletileg 20 kg elegendő a hazatéréshez.

A Hayabusa az Itokawa kisbolygóra történő sikeres leszállás alatt és után számtalan probléma jelét mutatta; pillanatnyilag az egyetlen üzemelő ionhajtóműben és a gyengélkedő akkumulátorban bíznak a szakemberek. Giroszkópjainak elromlása miatt térbeli helyzetét a kémiai hajtóanyaggal stabilizálták, amely emiatt el is fogyott.

Kereszturi Ákos