Díj a kölcsönös altruizmusért

Vágólapra másolva!
Robert Trivers kapta az idén a Crafoord-díjat, amelynek az átadási ünnepségét ma tartják Svédországban. A nagyközönség által kevésbé ismert, ám a tudományos körökben annál nagyobb presztízsű díj nemcsak komoly szakmai dicséret, hanem jelentős pénzösszeggel is jár, a díjazott markát 500 000 amerikai dollár üti. Az idei jubileumi év a Crafoord-díj történetében, hiszen pontosan 25 évvel ezelőtt, 1982-ben adták át az elsőt.
Vágólapra másolva!

A nagy tekintélyű tudományos elismerésekről a legtöbbünknek bizonyára a Nobel-díj jutna elsőként eszébe, ami kétségkívül a legrangosabb, ám korántsem fed le minden tudományterületet. Azért, hogy más tudományágak képviselői is elnyerhessék a munkájukért járó méltó jutalmat, más nagy jelentőséggel bíró díjak is születtek az idők során. Az egyik ilyen a Crafoord-díj, amelyet a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítél oda a csillagászat és matematika, az élettudományok (különös tekintettel az ökológiára) és a földtudományok területén jeleskedő tudósoknak. Évente egy díjat osztanak, felváltva haladva ezen kategóriák között.

A díjat Holger Crafoord (1908-1982), a svéd ipar és kereskedelem jelentékeny 20. századi személyisége alapította, aki nemcsak tehetséges és okos volt, hanem nagy vagyonra is szert tett az életében. Orvosi felszereléseket előállító vállalatánál dolgozták ki a művesegyártás technológiáját. Bőkezűen támogatta a tudományt és a művészeteket, számos tudományos társaság tagja volt, a Lund Egyetem tiszteletbeli orvosi és közgazdasági doktori címmel tüntette ki.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerte a világon tudósokat kér fel minden évben arra, hogy tegyenek javaslatot a díjazott személyére, majd a beérkezett ajánlások alapján, január közepén kihirdetik az azévi győztest. Az átadási ceremóniát, amelyen az elismerést a svéd király nyújtja át, többnapos tudományos konferencia keretében tartják.

Az idei Crafoord-díjat az élettudományok terén osztották, és Robert Trivers olyan elődök után kapta, mint William D. Hamilton (rokonszelekciós elmélet), Daniel H. Janzen (koevolúciós elmélet), George C. Williams és John Maynard Smith (evolúcióbiológiai eredmények), Seymour Benzer (az ecetmuslica idegélettanával kapcsolatos eredméynek), Ernst Mayr (populációdinamikai feismerések), Eugene P. Odum (ökoszisztéma-elmélet), Paul R. Ehrlich, (fragmentált populációk dinamikájának elmélete) és Edward O. Wilson (sziget-biogeográfiai modell). A névsor valóban lenyűgöző, egy evolúcióbiológiai tankönyv e szerzők nélkül csak üres lapokat tartalmazna.

Az [origo] Tudomány Dr. Altbäcker Vilmost, az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékének munkatársát kérte fel a díjazott tudós méltatására. "Trivers a Time magazin szerint egyike a 20. század 100 legnagyobb hatású gondolkodójának. A hetvenes években néhány év alatt papírra vetette a szociális viselkedés evolúciójának elméleti alapjait, ezen cikkeit több mint hétezerszer idézték. Csak viszonyításul: az MTA doktora cím elnyeréséhez 200 idézést kell elérni. A világ viselkedéskutatóinak jelentős része az elmúlt harminc évben azon dolgozott, hogy tesztelje a reciprok altruizmus, a szülői ráfordítás, a szexuális szelekció, a szülő-utód konfliktus, az ivararány szabályozás Trivers által felvetett törvényszerűségeit" - mondta Altbäcker.

A magyar kutató elmondta: a darwini evolúcióbiológia a múlt század közepén szilárdnak látszott, a természetes szelekció elvét körülbástyázták populációgenetikai modellekkel. Eszerint minden egyed született önző, arra kell törekednie, hogy neki az átlagosnál több utódja (unokája) legyen. Az egyedek közötti konfliktus megoldása nem mindenkinek kedvező, vannak sikeres és eltűnő tulajdonságú egyedek. Trivers azt vetette fel: mi van akkor, ha a szaporodásban együttműködő egyedek érdekei eltérnek? A nemek közötti konfliktus lényege, hogy például egy emlősfajnál a nőstény és a hím nem ugyanabban érdekelt, egy konkrét utód számukra eltérő értékű. Az anya sokkal többet fektet egy konkrét magzat kihordásába, a szoptatásba stb., így meglevő utódainak ápolása, védelme révén növelheti utódai számát (darwini alkalmasságát). A poligám fajoknál viszont az apa gyorsabban juthat új utódokhoz más nőstények megtermékenyítése révén, ezért várhatóan csapodár, miközben különösen érzékeny arra, ha apasága bizonytalan. Ez a féltékenység evolúciós alapja.

"Az anyának nem csak férje hűtlenségével kell számolnia, Trivers szerint egyensúlyoz a jelen és a jövőbeli kölykök között is. Az anya egy határon túl nem érdekelt abban, hogy jelen fiókáját gondozza, az már a következőktől veszi el az energiát, a szülő kicsúszhat az időből. A serdülő ugyanakkor még szeretne támogatást kapni, ő a saját érdekével kevesbé törődik mint a testvérével. Ez a szülő-utód konfliktus, ami az elválasztás időszakában sok összetűzés forrása" - magyarázza Altbäcker.

A kutató elmondta: a darwinista szemlélet igazi próbája az altruizmus, az önzetlenség magyarázata. Az altruista egyed energiát fektet be, veszélyt vállal, de nem a saját javára, hanem más egyedek előnyére. A darwini szelekció értelmében ezzel a saját rátermettsége csökken, így az ilyen sajátságnak el kellene tűnnie. Az első átfogó magyarázatot az altruizmus evolúciójára Hamilton rokonszelekciós hipotézise adta. Eszerint senki sem fogja feláldozni életét egy ismeretlen egyedért, de készen kell állnia ezt megtenni, ha ezzel meg tudja menteni több mint két testvérét vagy négy féltestvérét. Ezzel ugyanis az önzetlen rokoni kör jobban növekedhet, mint az önzők családja, vagyis a jövő generációban mégiscsak több altruista lesz.

Trivers szerint azonban nem szükséges a rokonszelekció az altruizmus evolúciójának magyarázatához. Az általa kidolgozott reciprok altruizmus elmélete szerint az evolúciós eredet magyarázható a kölcsönösség alapján: ma én segítek neked, holnap te nekem. A kölcsönös altruizmusra csak olyan lények képesek, amelyek tartósan együtt élnek, egymást felismerik, tartós memóriával rendelkeznek, ezért nem tudja egy önző (csak segítséget elfogadó, de azt nem viszonzó) mutáns egyed a rendszert kihasználni.

Trivers jelenleg az amerikai Rutgers Egyetem professzora, és az emberi test szimmetriaviszonyaival foglalkozik. Az izgatja, megjósolhatók-e a test szimmetriájából olyan dolgok, mint a vonzerő, egészség, agresszivitás vagy éppen a tánctudás.

Jónás Katalin