Új megfejtés az ókori színházak akusztikájának titkára

Vágólapra másolva!
Az ókori görög színházak csodálatos akusztikájának titkát a nézőtér lépcsőzetes elrendezésében vélik megtalálni amerikai kutatók: a félköríves szabadtéri színházak kiszűrték az alacsony frekvenciájú háttérzajokat.
Vágólapra másolva!

Epidauroszban, a legépebben fennmaradt görög színházban a látogató meggyőződhet arról, hogy a suttogó beszédet vagy a fellobbanó gyufa sercenését a legtávolabbi sorokban is kifogástalanul hallani. A színház az i.e. 4. század végén épült egy domb természetes, kagyló alakú mélyedésében. Eredetileg 34 sorban helyezkedtek el a nézők, a római időkben további 21 sorral bővítették a színházat. A szürkésfehér terméskövekből épült üléssorok legtávolabbi pontja csaknem 60 méterre van a színpadtól.

Az idővel föld alá került építményt 1881-ben tárták fel. Építészek és régészek azóta töprengenek a kitűnő akusztika titkán. Azt sem tudni, hogy tudatos tervezésnek vagy egyszerűen a véletlennek köszönhető az eredmény. Az epidauroszit már az ókorban is a legszebb arányú színházépületnek tartották, mintájára sorra épültek a hasonló elrendezésű színházak szerte a görög világban. Az i.e. 1. században működött Vitruvius (Marcus Vitruvius Pollio) római építész és mérnök szerint elődei nagyon jól tudták, hogyan lehet a színházban kiemelni az emberi hangot. De architectura c. könyvében írta: "A matematika szabályaival, a zene módszerével törekedtek arra, hogy a színpadról a hangok tisztábban és kellemesebben jussanak el a hallgatók fülébe ... a régiek a harmónia tudományának megfelelően építették meg a színházakat, ezzel megnövelték a hang erejét". Vitruvius korábbi görög szerzők munkáira és saját tapasztalataira támaszkodva könyvében az építészet szinte minden vonatkozására kitért. Később, a reneszánsztól a klasszicizmusig az építészet elméletírói őt avatták az ókori klasszikus építészet legfőbb szerzőjévé.

Forrás: umaine.edu

Későbbi szerzők arra gondoltak, hogy a szélnek köszönhető a remek akusztika, itt ez ugyanis legtöbbször a színpad felől a nézők felé fújt. A görög beszéd ritmusában is keresték a megoldást, mások azt feltételezték, hogy a színészek álarca hangerősítőként működhetett. Epidauroszban azonban ma is tartanak színielőadásokat, és a tapasztalatok szerint szélcsendes időben, álarc nélkül is remekül terjed a hang a színházban, tehát nem igazolódnak a korábbi magyarázatok.

Nico Declercq és Cindy Dekeyser (Georgia Műszaki Egyetem, Atlanta, USA) elemzése szerint az üléssorok elrendezése és anyaga a megoldás kulcsa. Ez a geometria akusztikai szűrőként működik: kiszűri az alacsony frekvenciákat, ugyanakkor nem nyeli el a színész magas hangjait. A háttérzajok többsége alacsony frekvenciájú, ide sorolható a fák lombjainak zizegése vagy a közönség mormolása. A szűrésben a szerzők szerint fontos szerepet kap az ülések kőanyagának felszíne: nincs simára csiszolva, hanem hullámos, barázdás (a modern hangelnyelő megoldásokban is szerepet kapnak a hullámos felületek).

A két kutató számításai szerint az epidauroszi színház kő üléssorai elsősorban az 500 hertz alatti frekvenciákat nyomják el a rájuk verődő hangok közül. Kisebb háttérzaj mellett természetesen jobban hallani az előadó hangját. A műegyetem munkatársai az amerikai akusztikai társaság folyóiratában közölt számításaikat üres színházra végezték, a hallgatók megjelenése számításokkal egyelőre követhetetlen módon befolyásolja az akusztikai viszonyokat. Az emberi test egyenlőtlen anyageloszlását és bonyolult alakját nem tudták figyelembe venni. A kutatók szerint modern létesítmények, pl. szabadtéri színházak vagy sportstadionok tervezésénél is érdemes az üléssorok elrendezésének, a székek alatti lépcsők anyagának hangszűrő hatásával számolni.

Jéki László