Több is követheti a budapesti lombik-orrszarvút

Vágólapra másolva!
A budapesti állatkertben világra jött orrszarvúbébi méltán keltett világszenzációt. A mesterséges megtermékenyítés sikere, az egészséges utód kihordása és megszületése nyomán nagy tervet kovácsolnak német zoológusok: Lulu segítségével kívánják megmenteni a kipusztulástól a szélesszájú (vagy fehér) orrszarvú északi alfaját.
Vágólapra másolva!

A Föld harmadik legnagyobb testű szárazföldi állatának számító fehér rinocérosznak két alfaja él. Száz évvel ezelőtt - Kittenberger Kálmán kelet-afrikai vadászkalandjai idején - még a déli alfaj (Ceratotherium simum simum) állt a kihalás szélén; csupán dél-afrikai rezervátumokban élt belőle pár tucat példány. Az északi alfaj (Ceratotherium simum cottoni) sem volt ugyan túl gyakori (a kongói, ugandai és szudáni vadászati törvények szigorúan védték), de a kipusztulás réme nem fenyegette.

Napjainkra megfordult a helyzet: míg a déli alfajt természetvédők szívós munkája megmentette (ma mintegy 11 ezer példány él belőle az Egyenlítőtől délre eső szavannákon), a kíméletlen vadászat végzetesnek bizonyult az északi rokon számára. A múlt század végén a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén élt utolsó, mintegy 30 példányból álló populációból mára hírmondó sem maradt. Mindössze a San Diegó-i állatkertben él két nőstény és két hím példány, valamint a csehországi Dvúr Králové állatkertjében néhány nőstény.

A fogságban tartott orrszavúk idővel elveszítik természetes viselkedési formáikat, így például nem mutatnak szexuális érdeklődést egymás iránt. A budapesti állatkert két rinója, Lulu és Easyboy is testvérként él egymás mellett, eszükbe sem jut a párosodás - ezért kellett Lulut mesterséges úton megtermékenyíteni a hím állattól levett spermával. Ráadásul a nőstény orrszarvúk - noha elvileg magas korukig termékenyek - hamar elveszítik fogamzásképességüket, ha huzamosabb időn keresztül nem párosodnak. Szakemberek ezért úgy vélik, hogy az északi alfaj négy (fogságban élő) nősténye közül csak a csehországi fiatalabb példánynak lehet még peteérése.

Forrás: WWF

Viszonylagos biztonságban - a déli szélesszájú orrszarvú kicsinyével

Az északi alfajról már lemondtak a természetvédők - nem úgy Thomas Hildebrandt. A berlini Leibniz Zoológiai Intézet munkatársa azt tervezi, hogy a Dvúr Králové-i nőstény rinocéroszból kivett petesejteket lombikban, hormonokból és más vegyületekből kevert speciális "koktélban" érleli tovább. A kellő érettséget elérő sejteket pedig a kaliforniai hímek spermájával akarja megtermékenyíteni. A nőstény állat kímélése céljából Hildebrandt azt tervezi, hogy az embriók kihordását "béranyákra", mégpedig a déli alfaj egyedeire bízza. A terv szempontjából mindenképpen biztató eredményt jelent a január 23-án Budapesten született orrszarvúbébi.