Szabadon engedték a mérgezett sasokat

Vágólapra másolva!
Szabadon engedték azokat a már egészséges sasokat, amelyeket karbofurán mérgezéssel találták három hete Jászárokszállás határában.
Vágólapra másolva!

A két túlélőt, egy parlagi és egy réti sast a Magyar Madártani Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai találták meg, és a fővárosi állatkertbe szállították, ahol a gondos állatorvosi kezelésnek köszönhetően mostanra felgyógyultak. A két sast Heves megyében, Besenyőtelek közelében engedték szabadon, de egyikük, a réti sas, még gyengének bizonyult a hosszas, erőteljes repüléshez. A gyógyulófélben lévő ragadozómadár pár hétig még az állatkertben marad, amíg kellően meg nem erősödik.

Jászárokszálláson több elpusztult védett állat (további két parlagi sas és négy egerészölyv), valamint a mérgezéshez csaliként használt galambok teteme is előkerült. A parlagi- és a rétisasok természetvédelmi értéke példányonként 1 millió forint, így a rendőrség több millió forintos természetvédelmi kárt okozó bűncselekmény ügyében indított nyomozást.

Forrás: MME/Orbán Zoltán

Az utóbbi évek mérgezéses eseteiért a legtöbb esetben a karbofurán nevű idegméreg volt a felelős, így már hazánkban is bizonyítottan több száz védett madár pusztulását okozta. Mivel a karbofuránt tartalmazó növényvédőszerek számos kevésbé veszélyes vegyszerrel is helyettesíthetőek, ezért az MME, csatlakozva egy európai természetvédelmi kezdeményezéshez, arra kérte az illetékes hazai hatóságot, hogy tiltsa be a karbofurán tartalmú szerek használatát. Az Amerikai Egyesült Államokban 2006 augusztusában tiltották be teljesen a hatóanyag forgalmazását, miután az elmúlt években vadmadarak milliói mérgeződtek meg miatta.

[origo]