A Plútó nem bolygó többé

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Csillagászati Unió XXVI. kongresszusán, 2006. augusztus 24-én, Prágában eredményes szavazást tartottak a bolygó fogalom új definíciójával kapcsolatban. Ezzel hivatalosan is bekövetkezett a Plútó régóta érő "lefokozása".
Vágólapra másolva!

A következőkben a szavazás eredményét ismertetjük, a Plútó "trónfosztásának" hátteréről 15 órától olvashatnak rovatunkban részletes képes beszámolót.

A döntés alapján mostantól három csoportba soroljuk a csillagok körül keringő azon égitesteket, amelyek maguk nem csillagok vagy nem barna törpék.

1. Bolygók (planets). Csillagok körül keringenek, tömegük elég nagy ahhoz, hogy közel gömb alakúvá formálódhattak, de fúziós energiatermelésük nincs. Keletkezésükkor a csillag körüli, úgynevezett akkréciós korongban (amelynek anyagából megformálódtak) tisztára söpörték a környezetüket. Emiatt nem maradt törmelékzóna utánuk, így dominánsak az adott mérettartományban. Ide tartozik a Naprendszerben a Merkúr, a Vénusz, a Föld, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, a Uránusz és a Neptunusz.

2. Törpebolygók (dwarf planets). Csillagok körül keringenek, tömegük elég nagy ahhoz, hogy közel gömb alakúvá formálódhattak, de nem söpörték tisztára az akkréciós korongot maguk körül. Tehát a szomszédságukban lehetnek még hozzájuk hasonló méretű égitestek. Emellett nem képezik valamely bolygó holdját. Ilyen a Naprendszerben például a Plútó a Kuiper-övben, vagy a Ceres a kisbolygóövben.

3. Egyéb apró égitestek (small Solar System bodies). Ide tartozik minden más bolygószerű objektum, amely egyik fenti kategóriába sem illeszkedik. A Naprendszerben ezt a csoportot gazdagítja a kisbolygók (aszetroidák), üstökösmagok, Kuiper-objektumok, kentaurok stb. legnagyobb része.

A döntés értelmében tehát a Plútó többé hivatalosan sem tartozik a nagybolygók sorába, hanem egy törpebolygó kategóriájú égitest, amelyhez hasonlót már eddig is sokat találtunk, és várhatóan még többet fogunk felfedezni. Az új tankönyvekbe azt kell beleírni, hogy a Naprendszerben nyolc bolygó van: a Merkúr, a Vénusz, a Föld, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, a Uránusz és a Neptunusz. Nyolc bolygó, se több, se kevesebb.