A Volga-delta - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
A Volga Európa leghosszabb folyója, torkolatvidéke egyben határt is képez földrészünk és Ázsia között. Az óriási folyam a Kaszpi-tengert, ezt a világtengerektől elkülönülő hatalmas sós tavat táplálja. A Kaszpi-tengerben alig van árapály-ingadozás, a Volga viszont nagyon sok hordalékot szállít, így természetes, hogy a folyónak szépen kifejlett deltatorkolata van.
Vágólapra másolva!

A Volga Oroszországban folyik, a felvételen is bemutatott delta keleti része viszont már Kazahsztánhoz tartozik. Ahogy áthalad a félsivatagos vidéken, a folyót már a torkolat előtt keskenyebb fattyúágak mintegy tíz kilométer széles övezete kíséri. A torkolatnál azután száz és száz mellékágra szakad, úgy éri el a világtenger szintje alatt mintegy 28 méterrel hullámzó célját, a Kaszpi-tengert. A Kaszpi-tengernek nincs lefolyása, a Volga mellett fontos tápláljója például az Ural folyó, illetve az iráni-azerbajdzsáni határon folyó Araksz. A beömlő vízfolyások hozama és a csapadék dinamikus egyensúlyt tart a 371 ezer négyzetkilométernyi vízfelület pároljásával.

Nem egyszerű megtalálni a tenger és a szárazföld határát a deltában. A barna színű földek még bizonyosan a szárazföld részei, a hordalékon élő planktonok sötétzöldje viszont már biztosan a tengerhez tartozik. A kettő közt látható világosabb zöld szín egyrészt a sós mocsarat, másrészt a hordalékban gazdag víz- és algatömeget mutatja. Az algák, planktonok burjánzása nem korlátozódik a partközeli vízfelszínre; a zöld és türkiz árnyalatok a nyílt tenegen, illetve tavon is ennek jelei.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

Az AQUA műhold MODIS-rendszerének felvételét augusztus 8-án rögzítettük az ELTE vevőállomásán.

Torkolatok színpompás világa



Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)