A téli olimpia környéke - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
Február elején nagy hóesések érték Észak-Olaszország hegyeit, friss hóréteggel borítva az olimpia helyszíneit. A havazás végén pár napos derült idő következett (az alábbi műholdkép ekkor készült), majd február közepén esővel érkezett az enyhülés.
Vágólapra másolva!

Képünkön tiszta időben láthatjuk Észak-Olaszországot, a Pó-völgyét, ahol az alföldek uralkodóan barna színe már a nagyrészt elolvadt hó utáni állapotot mutatja. Délen a Ligur-tenger kékje és az Appenninek gerincei látszanak, utóbbiaknak csak az északi lejtőin maradt meg a vékony hóréteg. Nyugaton és északon az Alpok behavazott vidéke látható a nagy tavakkal, közülük is a legnagyobbal, a Garda-tóval.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

Olaszország az űrből:

Az olimpia Torino környéki helyszínei a szaggatott vonallal jelölt téglalapon belül találhatók meg. A TERRA műhold MODIS-felvételét február 13-án, hétfőn rögzítettük az ELTE vevőállomásán.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)