Idézni tudni kell

Legyen szó irodalomról, színházról vagy zenéről, a szövegek előszeretettel beszélgetnek egymással. Csak tőlünk függ, megértjük-e, amit egymásról egymásnak mondanak.

"Az én regényeimben találtak olyan hatásokat, amelyekkel én tökéletesen tisztában voltam, aztán olyanokat is, amelyek megleptek ugyan, de meggyőztek - például amikor Giorgio Celli Dmitrij Mereskovszkij történelmi regényeinek hatását mutatta ki A rózsa nevé-ben, és én kénytelen voltam elismerni, noha írás közben megfeledkeztem róla, hogy tizenkét éves koromban csakugyan olvastam Mereskovszkijt."

Mint az olvasó valószínűleg rájött, a fenti passzus a legismertebb olasz posztmodern író, Umberto Eco egyik előadásából származik. Eco ebben, a Borges, én és a hatásiszony címet viselő szövegében az irodalmi idézés technikájával, a felismerhetőség kritériumaival foglalkozik. A tőle megszokott precizitással igyekszik formalizálni azt, amit alighanem lehetetlen. Azt ti., hogy egy korábban létrejött irodalmi műre (persze ezt máris bátran érthetjük tágabban: zenedarabra, filmre, színházra és így tovább) mi módon reagál egy időben később keletkező darab. (Attól a szélsőséges, és az egzakt tudományok szerelmesei szemében tán kevésbé meggyőző példával, amivel Vásáry Tamása Mindentudás Egyetemén tartott nagysikerű előadásában foglalkozott, most tekintsünk el. Vásáry a jövő hírnökének nevezve Liszt Ferencet megfordította a kézenfekvő kronológiai rendet: szerinte nem Debussy vagy Bartók idézi Lisztet, hanem az utóbbi tehetsége vetíti előre a kései utódok sikereit.)

A cikk folytatása a Mindentudás Egyeteme oldalán.