Súlyosabb minősítést kapott a teflon

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban tizennégyen perelték be a multinacionális DuPont céget arra hivatkozva, hogy az elmulasztotta felhívni a figyelmet a teflonból származó anyagok lehetséges egészségkárosító hatásaira.
Vágólapra másolva!

Az érdeklődés középpontjába ismét a perfluorooktánsav (PFOS) került, ami a jól ismert teflonbevonat alkotóeleme. A vegyület esetleges rákkeltő hatása néhány éve már a felkeltette a tudósok figyelmét, idén június 27-én pedig az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) Tudományos Tanácsadó Testülete olyan jelentéstervezetet adott ki, amely újraértékeli a PFOS egészségkárosító hatását. A tanulmány állatkísérletekre támaszkodva "valószínűleg rákkeltőnek" minősíti a vegyi anyagot, a jelenleg elfogadott "lehetséges rákkeltővel" szemben. Kutatások világszerte mutatták ki emberi és állati vérből, igaz, a mért értékek jóval alacsonyabbak voltak a kísérleti patkányokban daganatot kiváltó értékekhez képest - olvasható a Nature online hírszolgálatának honlapján.

"A PFOS-nak a mai napig nincs ismert egészségkárosító hatása még azokban a munkásokban sem, akik ezzel az anyaggal dolgoznak" - áll a DuPont július 6-án kiadott közleményében. A wilmingtoni székhelyű cég szóvivője, Cliff Webb állítása szerint a DuPont márkájú termékeket használó vásárlók nincsenek veszélynek kitéve. "Edényeink teflonja nem is tartalmaz PFOS-t" - tette hozzá. Senki sem tudja ugyan pontosan, hogy a PFOS milyen módon szóródik, a legvalószínűbb, hogy a levegőben terjed. "Jelenleg nem tudjuk igazolni, hogy az anyag a teflonból származik" - mondja Toni Krasnic, az EPA jelentéstervezetét szerkesztő egyik vegyész.

Scott Mabury, a Torontói Egyetem környezetvegyésze bebizonyította, hogy a teflon 360 Celsius-fokra hevítve több más veszélyes anyag társaságában nyomokban bocsát ki PFOS-t. (Ez a hőmérséklet jóval magasabb az átlagos főzési hőmérsékletnél.) Ugyancsak ő igazolta, hogy a PFOS a környezetben más vegyületekből (pl. polifluor alkoholokból) is kialakulhat. Ezeket az anyagokat jóval gyakrabban használják, mint magát a PFOS-t, például a kabát- és papírgyártásban. "A DuPont gyártási folyamatai során nagy mennyiségben állítja elő mindezeket a vegyületeket" - mondja Mabury. Sok fluortartalmú vegyület létezik, amelyek mérgezőbbek a PFOS-nál, és akár tízszer nagyobb koncentrációban fordulnak elő a levegőben. Ezeket a vegyületeket az EPA tanácsadó testülete ugyancsak vizsgálja. A fluortartalmú vegyületek kialakulási lehetősége nagyon változatos, Mabury a jövőben a molekuláris szerkezetet tanulmányozva szeretné meghatározni az emberi vérben található anyagok eredetét.

A DuPont ellen benyújtott vádiratok összesen ötmilliárd dollár kártérítésre, figyelmeztető feliratok elhelyezésére és egy olyan alap létrehozására köteleznék a céget, amely a vegyületek egészségre gyakorolt hatásainak ellenőrzését finanszírozná. A felperesek ügyvédeinek szándékában áll bizonyítani, hogy a DuPont már évek óta tud arról, hogy a gyártás során használt, illetve a túlhevítés során felszabaduló anyagok kísérleti patkányokban daganatot okoznak. Tavaly a cég peren kívüli egyezséget kötött a west virginiai gyáregységük közelében élő lakosokkal, akik azt állították, hogy a vállalat PFOS-val szennyezi a helyi ivóvízrendszert. A cég nem ismerte el felelősségét és továbbra is azt állítja, hogy a PFOS nem jelent veszélyt a lakosságra.