Tűz és ciklon Európában - műholdképen

Vágólapra másolva!
Miközben Közép-Európa történetében szinte példátlanul hideg időt hozott Medárd, a kontinens nyugati peremén, az Ibériai-félszigeten igazi hőség és szárazság uralkodik. Az elmúlt napokban mindkét jelenségről készültek műholdfelvételek az ELTE vevőállomásán.
Vágólapra másolva!

Bozóttüzek Észak-Portugáliában

A rekkenő hőség és az elhúzódó szárazság nagyon kedvez az erdő- és bozóttüzek kialakulásának. Bár Portugália éghajlata kétarcú - a nyáron száraz és meleg mediterrán klíma a déli országrészre jellemző, míg a műholdképen is mutatott északi vidék inkább óceáni éghajlatú -, az elmúlt időszakban itt is beköszöntött a kánikula.

Forrás: ELTE

A kép nagyobb, teljes változata

A valós színes felvételen maguk a tüzek nem látszanak, azonban jól követhetők a délkeleti széllel északnyugat felé elhúzódó füstzászlók. A nagyobb városok nevei mellett piros nyilakkal megjelöltük a bozóttüzek legnagyobb centrumait is. A felvételt június 8-án délben rögzítette a TERRA műhold MODIS-rendszere.

Júniusi tél Közép-Európában

A Kárpát-medencét és tágabb környékét elérő ciklonok ilyentájt szokatlan hideg időt hoztak Közép-Európába. Évszázados hidegrekordok dőlnek, Ausztria, Horvátország és Bosznia kiterjedt részein havazott, illetve havazik, az erős szél pedig még hófúvásokat is okoz. Hazánkban szerencsére ennyire nem fordult hidegre az idő, de a 10 fok alatti nappali hőmérséklet egészen rendkívülinek számít június elején. A Kékestetőn hajnalban 3 fokot mértek.

Forrás: ELTE

A kép nagyobb, teljes változata

Az AQUA-műhold valós színes MODIS-felvételén a Közép-Európát most uraló ciklonrendszer kiterjedt felhőzetét láthatjuk. A kép június 9-én, budapesti idő szerint délután 2 órakor készült, és látható, hogy hazánkat és környezetét vastag esőfelhő fedte. Csak Erdély déli részén, a Havasalföldön, Prágától északra, Kelet-Lengyelország egy részén, illetve az Adria mellékén sütött helyenként a nap. A rendkívül hideg időben a ciklon kevés zivatartevékenységgel jár: csak a kép készítésének idején kezdődött Észak-Erdélyben (de csak itt) villámlás: az erdélyi derült sávoktól északra látható sűrűsödő felhőcsoportok ún. beágyazott zivatarfelhők. Ausztria és Bosznia hófödte részeit felhő borítja, így a képen ez a jelenség nem látható.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)