Altruista baktériumok

Vágólapra másolva!
Hogyan magyarázzuk az altruizmus nem is ritka előfordulását az élővilágban? Az elméleteknek se szeri, se száma, de eddig még nem végeztek ezzel kapcsolatos kísérleteket. Egy angol kutatócsoportnak az a meglepő ötlete támadt, hogy baktériumokon vizsgálja az altruista viselkedést.
Vágólapra másolva!

Az élővilágban széles körben megfigyelhető az önzetlen magatartás. A hagyományos, darwini evolúciós elmélet keretében, mely az élőlényeknek a korlátozott erőforrásokért való küzdelmére épül, ennek magyarázata nem volt problémamentes.

A huszadik század második felében az evolúcióelméleteken belül gyökeres szemléleti változás következett be. William Hamilton megalkotta a rokonszelekció elméletét: e szerint az egyednek előnye származik abból, ha segíti közeli hozzátartozójának szaporodását, hiszen nem kis részben saját génjei öröklődnek át a következő nemzedékbe.

Az evolúció alapegységei nem az egyének, nem a csoportok vagy a fajok, hanem a gének - állítja Richard Dawkins, az "önző gén" elképzelés megalkotója. E szerint a gének saját fennmaradásuk érdekében - más génekkel versengve - egyre kifinomultabb és hatékonyabb módszereket alakítottak ki. Végül azok a gének maradtak fenn, amelyek "túlélőgépeket" (azaz növényi vagy állati testeket) építettek maguknak - méghozzá egyre nagyobbakat és bonyolultabbakat. A gének persze nem céltudatosan tettek így; a természetes szelekció a gének szintjén automatikus folyamat, amely a versengő gének közt élettartamuk, valamint a másolás sebessége és megbízhatósága szerint válogat. Dawkins elmélete szerint a gének által programozott túlélőgépek egyetlen parancsot kapnak: mindent megtenni a gének fennmaradása érdekében! Ez lehet önző viselkedés, olykor viszont lehet éppen az altruizmus is - különösen a részint azonos géneket hordozó rokonok iránt.