Az indonéziai földrengés hatása a bolygóra

Vágólapra másolva!
A december 26-ai indonéziai földrengés hatására gyorsult a Föld forgása és megváltozott a bolygó alakja is - állítják a NASA kutatói.
Vágólapra másolva!

A NASA indonéziai földrengést tanulmányozó kutatói számításaik során arra a következtetésre jutottak, hogy a rengések egy kissé megváltoztatták a Föld alakját, a napok mintegy három mikroszekundummal rövidültek (egy mikroszekundum a másodperc egymilliomod része), és az Északi-sark is elmozdult néhány centiméterrel. Benjamin Fong Chao és Richard Gross szerint minden egyes földrengésnek van valamekkora hatása a Föld tengely körüli forgására, ezek a hatások azonban a legtöbb esetben alig észlelhetőek.

A legutóbbi eset azonban nem nevezhető mindennapinak, mivel az elmúlt száz évben ez volt a negyedik legnagyobb erősségű földrengés. Chao és Gross gyakorta végeznek hasonló számításokat arról, hogy az egyes földrengések miként befolyásolják a Föld forgását és alakját, ezen kívül a sarkok helyzetének változásait is nyomon követik. Legutóbbi számításaik szerint a december 26-i rengések hatására az Északi-sark mintegy 2,5 centiméterrel mozdult el a 145-ik keleti hosszúsági fok irányába, nagyjából a Csendes-óceáni Guam szigete felé. Ez az eltolódás egyébként annak a hosszabb távú folyamatnak a része, amit korábbi tanulmányok már kimutattak.

A földrengés befolyásolta a Föld alakját is. Chao és Gross számításai szerint csökkent a bolygó alakjának ellipszoid jellege (felül laposabb, az Egyenlítő mentén egy kicsit kidudorodó), vagyis kerekebb lett a Föld. Ez a változás is jól illeszkedik abba a sorba, amely szerint a földrengések eredményeképpen egyre gömbölyűbbé válik a bolygó. Az is kiderült, hogy a rengések hatására a napok hossza 2,68 mikroszekundummal rövidült. Másképpen kifejezve, a Föld most egy picivel gyorsabban forog a tengelye körül, mint korábban. Ez a változás összefügg a bolygó alakjának változásával: ahhoz hasonlítható, mintha egy műkorcsolyázó pörgés közben karjait szorosabban a törzséhez húzná, és ezért gyorsabban pörögne. Ezek egyelőre csak számítások, mivel még senki sem igazolta mérésekkel is a változásokat. Azonban Chao és Gross reménykednek benne, hogy a földi és az űrben keringő műszerek adatainak feldolgozása során beigazolódnak majd eddigi számításaik.

Illyés András