A 100 millió éves pók olyan jó megtartási állapotban van, mintha csak pár napja pusztult volna el, pedig olyan időkben mászkált a fák és bokrok levelei között, amikor a dinoszauruszok uralták bolygónkat. Bár ettől idősebb pókmaradványok szép számban léteznek, alig tudunk valamit a földtörténeti középidőben (mezozoikum) élt képviselőikről. Meglepő módon a 300-400 millió évvel ezelőtti időszakból jóval több pókfosszíliával találkozhatunk a kőzetekben. Így ez a lelet már pusztán a létezésével is fontos új adatot szolgáltat.
A kaszáspókok a kistermetű pókfélék közé tartoznak, amelyeknek nagyon kicsi a testük, viszont hosszú és vékony végtagokkal rendelkeznek. A valódi pókokkal szemben, amelyek ragadozók, a kaszáspókoknak jóval szélesebb ízlése van. Fogyasztanak növényi anyagokat, elpusztult rovarokat, sőt állítólag örömmel ássák magukat egyes madarak ürülékébe is. A lelet arra az izgalmas kérdésre adhat világos választ, hogy a pókféléknek hány csoportja élte túl a 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett kréta végi kihalást. Az uralkodó elképzelés szerint ekkor egy aszteroida-becsapódás okozta a tömeges katasztrófát a légkörbe került hatalmas mennyiségű por révén, ami a napsugárzás blokkolásával globális hőmérsékletcsökkenéshez vezetett.
Mivel a mezozoós fosszília olyan családhoz tartozik, ami későbbi időkből is ismert, ennek az evolúciós vonalnak nagyobb probléma nélkül kellett átvészelnie a kihalási eseményt. Bár ezt a kaszáspókot nem lehet besorolni a ma élő csoportokba, nagyon hasonlít a kihalás után élt példányokhoz. Úgy tűnik, hogy a kaszáspókok nagyon korán rátaláltak egy sikeres evolúciós "tervre", és aztán viszonylag keveset változtak a százmillió év során. A szaporítószervek, a légzőrendszer szinte ugyanúgy néz ki a fosszíliáknál, mint a ma élő példányoknál. Kérdés, hogy más csoportok vajon ehhez hasonlóan szintén különösebb változások nélkül élték-e túl a globális katasztrófákat?