Interaktív virtuális lények

Interjú Ruttkay Zsófiával, aki a mesterséges intelligencia több területével, főként az intelligens felhasználói felületekkel és a beszélgető ágensekkel foglalkozik.

Ruttkay Zsófia 1979-ben, az ELTE Természettudományi Karán alkalmazott
matematika szakon végzett. Kétszer - 1990-ben és 2003-ban - doktorált a
BME-n. A Központi Statisztikai Hivatalban, majd a SZTAKI-ban dolgozott.
1990 és 1994 között az amszterdami Vrije Universiteit Matematika és
Számítástudományok Tanszékén a Mesterséges Intelligencia Csoport
vendégeként végzett kutatómunkát. Az egyetem támogatásával 1994-ben
megalapította a Vierkant voor wiskunde (hozzávetőleges fordítás: Öröm a
matematika) Alapítványt, melynek három éven át az igazgatója volt.
1997-től a szintén amszterdami Matematika és Számítástudományi Központ
Szociális Felhasználói Felületek Csoportjának vezető kutatójaként
tevékenykedett, 2004-től pedig a Twente Egyetem Számítástudományok
Tanszékén docens. A 2005-ös évet Szent-Györgyi Ösztöndíjasként a Pázmány
Péter Tudományegyetem Információtechnológiai Karán tölti, ahol a
virtuális lényekről előadást tart, illetve más intézményekkel is
együttműködve projektekben vesz részt. Az MI több területével, főként az
intelligens felhasználói felületekkel és a beszélgető ágensekkel
foglalkozik.

- Diplomamunkáját az idegrendszer egyik matematikai modelljéről írta..
Mennyire számított újdonságnak a téma a hetvenes évek végi
Magyarországon, illetve mennyire határozta meg akkori kutatásait az
interdiszciplináris szemlélet?

- Visszanézve, valóban interdiszciplinárisnak tűnik, de akkor egyáltalán
nem tekintettem egy életre szóló program első állomásának. Inkább
önmagában érdekelt az a kérdés, hogy matematikai modellel fel lehet-e
térképezni az idegrendszer, adott esetben a macska látóideg-központjának
szerkezetét, tesztelni lehetséges anatómiai konfigurációkat. Az
Anatómiai Intézetes Lábas Elemérrel dolgoztam együtt. Akkoriban
újdonságnak számított, hogy egy anatómiai struktúrát az észlelt
jelenség, nevezetesen neuronok kisülési mintáinak matematikai modellje
alapján határozzunk meg.

- Hogyan alakult további magyarországi pályafutása? Miként jutott el a
mesterséges intelligenciáig, az ágenskutatásig?

- A tudományos pályafutásom, mely egyben MI vizeire evezést is
jelentette, a SZTAKI-ban kezdődött. Először természetesnyelv-elemzési
munkát végeztem, majd Hatvany József hívott meg a csoportjába, ahol
óriási erővel és lelkesedéssel a gép-gyártástechnológia területén
kezdtek mesterségesintelligencia-eszközöket használni. Hatvany az időben
abszolút kiemelkedő szakmai feltételeket és környezetet teremtett ehhez
a munkához csoportjának, melyben Márkus András és Váncza Jószef voltak
kollegáim. Gépészeti problémákat - például az Ikarusz számára hegesztő
munkahelyek konfigurációját - oldottunk meg újfajta kereső
algoritmusokkal. Erről, illetve a folytatásról a Váncza Józseffel
készült interjúban olvashatnak (Technológiai tervezés és terméktervezés).

Több MI területet, például a - csak jóval később felkapott - genetikus
algoritmusokat akkor és ott ismertem meg. Ezt később aztán az
Amszterdami Vrije Universiteiten, a VU-n is használtam egy elméletibb
munkához, korlátozás kielégítési feladatok - a MI egy másik bugyra -
újfajta, nem-determinisztikus megoldó algoritmusainak alapjaként. Akkor,
1993 körül kezdett csak a világban felivelni a genetikus algoritmusok
napja, és én a vagy 5 évvel korábbi SZTAKIs tapasztalataimmal tudtam
élvonalba kerülni. A VU-n ma az emberi szocializációt és az ember
társadalmi viselkedését modellező egyik nagy európai uniós projekt
szintén genetikus algoritmusokat használ. Ugyan ma már nem követem, hol
tart igazán ez a terület, de még csordogál mindenképpen...

- Milyen kutatásokat folytatott a Vrije Universiteit-en, valamint a
Vierkant Alapítvány keretében?

- A két tevékenység jellegében és időben is különböztek. Először az
egyetem meglehetősen elméleti beállítottságú, logikai alapú és
MI-csoportjában dolgoztam. Részben a tervezés logikai modellezésével
foglalkoztam, részben - ahogy már előbb említettem - genetikus
algoritmusokkal, illetve korlátozás-kielégítéssel. Egyébként akkor
olvastam először egy, a virtuális lények modellezéséről szóló könyvet.
Mindenféle vad ötleteim születtek, például virtuális karmesterről, amire
aztán tíz évvel később sor is került. A papíron maradó tervekkel szemben
alkalmazások és a gyakorlatban kipróbálható modellek építése felé
hajlott az érdeklődésem. De még mielőtt virtuális emberekkel kezdtem
volna foglalkozni, tettem egy kitérőt a matematika oktatása felé.

Az egyetemen a matematika és a számítástudományi tanszékek közel voltak
egymáshoz, és a matematikus kollegákkal beszélgetve nap, mint nap
tapasztaltam az egyetemi matematikusképzés válságát. Ha az elsőéves
hallgatók száma meghaladta a tizet, örültek az oktatók. Még akkor is, ha
a tízből kilenc soha életében nem bizonyított egyetlen tételt sem, sőt
nem is találkozott olyan fogalmakkal, mint definíció és tétel. Egyéb
csatornákon keresztül szintén láttam, mennyire más a holland
középiskolai matematikatanítás, mint az akkori hazai. Szakmabeliekkel
beszélgetve merült fel, hogy "na most megmutathatom", hogy a magyar
szemlélet és gazdag tradíció - például nyári matektáborok gyerekeknek -
működne a teljesen más holland társadalmi környezetben is. Az egyetem
biztosított lehetőséget - nem utolsósorban abban a reményben, hogy ha
több középiskolás szereti meg a tárgyat, több lesz a matematikus
egyetemi hallgató. Támogattak egy, a matematikát a középiskolás
gyerekeknek a Magyarországon honos, elvont, ugyanakkor tevékeny
megközelítés szerint kínáló alapítvány létrehozásában. Nagyon érdekes és
sikeres időszak volt. Sokan évekig visszajártak a táborokba, holland
tanárok több alkalommal eljöttek Magyarországra tanulmányozni a
matematikaoktatási módszereket, magyar anyagokat fordítottunk hollandra.
Az alapítvány ma is él, és működik. Én nagyon elégedetten tértem aztán
vissza a saját szakmámba, különösen hogy meghívtak a CWI-be dolgozni.

- Több projektben vett részt, így az 1996-2001-es FASE-ben és a
2000-2003 közötti EU-s Ambience-ben is. Ismertetné ezeket?

- A FASE a Facial Analysis and Synthesis of Expressions akronimja.
Holland OTKA-szerű nemzeti projekt volt. Azzal a kérdéssel indult, hogy
hogyan lehetne számítógépes arcon reprodukálni az emberén megjelenő
érzelmeket. Két csoport dolgozott együtt: egyrészt az emberi arcokon
lejátszódó dinamikus kifejezéseket felismerni hivatott képelemzők,
másrészt mi, akik három, illetve kétdimenziós arcmodelleken jelenítettük
meg ezeket a kifejezéseket. A projekt nehezebbnek bizonyult a
tervezettnél. Mivel akkor még nem volt megfelelő arcmodellező és animáló
eszköz, létre kellett hozni egyet, mellyel a semmiből lehet
arckifejezéseket előállítani, szerkeszteni. Már ezen a ponton bejött az
MI, ugyanis a szerkesztőt "megfejeltem" egy olyan résszel, aminek a
segítségével kijelenthető, hogy például valakinek aszimmetrikus a
mimikája, ideges vagy nyugodt az arcmimikája, illetve, mik általában az
arckifejezések jellegzetességei. Ez a deklarált jellemzés aztán segíti
az animátort, hogy magas szinten, gyorsan készíthessen a feltételeket
kielégítő arc animációkat. Az eszközzel azóta is készítünk virtuális
arcokat, melyeken a tekintet, a szemöldök és szájmozgás szerepét,
jellegzetességeit vizsgáljuk.

Ezt a jobbára alapkutatást - részben az általunk kifejlesztett eszközre
is építve - követte egy másik, immáron EU-projekt, aminek a keretében
egy virtuális lény a jövő otthonának falán köszönti a belépőket, és
beszélget velük. Az Ambience, illetve a Philips fejlesztőinek
elképzelése szerint ilyen inas bármelyik falon megjelenhet a nagy lapos
képernyőn. Megfelelő szolgáltatásokat nyújt: beszélget, tudja, mi a
kedvenc filmünk, figyelmeztet, ha minket érdeklő műsor lesz a tévében,
de, ha teljes alakú a virtuális inas, akár a reggeli tornagyakorlatunkat
is levezényli. A kiállított beszélő fej azonban egyelőre csak üdvözli az
érkezőt.

Az interjú további része az Agent Portal honlapján olvasható.