Űrrobbanás okozta fajkihalás

Vágólapra másolva!
A NASA és a Kansas Egyetem kutatói szerint a földtörténet egyik nagy fajkihalásának hátterében egy ún. gammakitörés állhat.
Vágólapra másolva!

A kutatók egy modell felállítása során jutottak erre a következtetésre. Számításaik szerint egy viszonylag közeli gammakitörésből felszabaduló sugárzás igen rövid idő alatt felemésztené a Földet védő ózonréteg felét, amelynek regenerációja legalább öt évig tartana. A sérült ózonréteg miatt az ultraibolya sugárzás az élővilág nagy részét elpusztítaná a szárazföldeken és az óceánok felszíni rétegeiben, és ezzel alapjaiban rengetné meg a táplálkozási láncokat.

A hatalmas energiát felszabadító gammakitörések egy-egy galaxisban, így a Napnak otthont adó Tejútrendszerben is ritkán fordulnak elő, de igen valószínű, hogy legalább egy a saját Galaxisunkban is bekövetkezett az elmúlt néhány milliárd év során. A kutatók szerint a 6000 fényéven, tehát csillagászati léptékkel mérve viszonylag kis távolságon belül bekövetkező esemény pusztító hatású a földi életre.

A modell szerint egy ilyen gammakitörés okozhatta az ordovíciumi kihalást 450 millió évvel ezelőtt, amikor a tengeri gerinctelenek 60%-a tűnt el viszonylag rövid idő alatt. A földi élővilág akkor nagyrészt még a tengerekre korlátozódott, bár primitív szárazföldi növények megjelenését is mutatják az ősmaradványok. Az ordovíciumi kihalást eddig többnyire egy jégkorszak beköszöntének tulajdonították.

A számítógépes modell segítségével becsléseket végeztek arra vonatkozóan, hogy milyen hatásai lehetnek a gammakitörésnek az atmoszférára, és azon keresztül az élővilágra. A gammasugarak a nitrogénmolekulát nitrogénatomokra bonthatják szét, ami reagál az oxigénmolekulákkal és nitrogén-monoxidot alkot. Ez utóbbi elpusztítja az ózonréteget, miközben nitrogén-dioxid keletkezik. A nitrogén-dioxid aztán reagál az oxigénatomokkal és visszaalakul nitrogén-monoxiddá. Minél több nitrogén-monoxid van jelen, annál több ózon bomlik el.

A modell szerint néhány hét alatt az ózonréteg fele eltűnhetett, és még öt év múlva sem regenerálódott tökéletesen. A mélytengeri élőlények védettek voltak az ultraibolya sugárzással szemben, a felszínen élő planktonszervezetek - amelyek a tengeri táplálékláncok alapját szolgáltatják - azonban nem élték túl a megnövekedett sugárzást.