Gyorsabb, kisebb, olcsóbb tranzisztorok

Vágólapra másolva!
Sokak szerint hamarosan érvényét veszti, mások további hosszú éveket jósolnak neki. Az integrált áramkörök kapacitása kétévente megduplázódik - mondja ki a számítástudományok egyik legtöbbet emlegetett törvénye. Gordon Moore másik előrejelzése szerint az integrált áramkörökbe épített tranzisztorok száma évente megkétszereződik.
Vágólapra másolva!

Maga Moore is úgy látja, hogy az első prognózis eredetileg 1, majd 1975-ben 2-re módosított éve helyett manapság átlagban 18 (de inkább 20) hónap szükséges. A második prognózis eredeti formájában a mai napig helytálló.

Az évforduló évfordulója

A törvény április 19-én lesz negyven éves. "Az Electronics magazin harmincötödik születésnapi számához a szerkesztő a félvezető alkatrészek következő tíz évéről szóló cikket kért tőlem" - emlékezik vissza az Intel (és a Szilícium völgyi IT-ipar) egyik alapítójaként szintén elhíresült mérnök. "El akartam fogadtatni azt a gondolatot, hogy az integrált áramkörök viszik majd le az árakat. Ezért végeztem el a következtetést: az akkoriban hozzáférhető legnagyobb áramkörök körülbelül harminc komponensből álltak. A múltba visszatekintve azt láttam, hogy négy, nyolc, tizenhat, azaz nagyjából évente duplázódik. Nem hittem, hogy akkurátus előrejelzés lesz, egyszerűen el akartam fogadtatni, hogy a gépek így lesznek komplexebbek és lényegesen olcsóbbak. Aztán kiderült, a következtetés sokkal pontosabb, mint gondoltam."

Moore-t leginkább az lepi meg, hogy - nemrég újraolvasva a cikket - voltaképpen már akkor az otthoni számítógépekről írt. Eddig fel se tűnt neki, pedig azokat is prognosztizálta.

A cikk folytatását az Agent Portal oldalán olvashatja.