Szívbetegségjárvány a világban

Vágólapra másolva!
A szív- és keringési betegségek halálosabbak, mint a középkor pestise - figyelmeztettek szakemberek egy kardiológus konferencián.
Vágólapra másolva!

Európa legnagyobb orvosi tanácskozását kezdték meg augusztus 28-án, szombaton Münchenben az Európai Kardiológusok Egyesületének meghívottjai. A négynapos kongresszuson mintegy 25 ezer szakember vesz részt. A kardiológusok már az első nap arra hívták fel a figyelmet, hogy miközben a fertőzéses megbetegedések száma csökken, a szív- és keringési megbetegedések egyre több esetben vezetnek halálhoz, illetve súlyos következményekhez.

"A szív- és keringési betegségek valóságos járvánnyá váltak, egyre inkább fenyegetik az egész világot, és halálosabbak, mint a középkor pestise" - figyelmeztetett Jean-Pierre Bassand, az európai kardiológusok egyesületének elnöke. A szívinfarktus és a szélütés már most messze a leggyakoribb halálok, és ez a tendencia tovább erősödik - hangzott az állásfoglalás. A legsúlyosabb kockázati tényezők között Bassand a dohányzást és a túlsúlyt említette, utalva arra, hogy bár a nyugati országokban némileg csökken a dohányzók száma, Ázsiában és a fejlődő országokban épp az ellenkezője figyelhető meg. "Azzal számolunk, hogy a dohányzás 2020-ra az egyik leggyakoribb halálokot jelenti majd" - mondta el az elnök úgy becsülve, hogy 2020-ra évente kereken 8 millió haláleset következik be a dohányzás miatt. Jean-Pierre Bassand felhívta a figyelmet arra is, hogy az elhízás is egyre inkább általános jelenséggé válik, és globális stratégiát sürgetett ellene.