Két kilót hízott naponta a T. rex

Vágólapra másolva!
A Tyrannosaurus rex, amely minden idők egyik legnagyobb termetű szárazföldi ragadozója volt, "kamaszkorában" naponta akár 2,1 kilót is hízott, felnőve pedig több mint öt tonnát nyomott - állítják amerikai kutatók.
Vágólapra másolva!

Egy fejlődésben lévő, 14-18 éves Tyrannosaurus rex naponta több mint két kilogrammal gyarapította testsúlyát. Ehhez fogható növekedés manapság az afrikai elefántnál figyelhető meg - olvasható a Nature brit tudományos hetilap legfrissebb számában.

A chicagói Field Múzeum kutatócsoportja (Peter Makovicky vezetésével) jutott erre a következtetésre, azoknak a növekedési gyűrűknek a tanulmányozása alapján, amelyeket húsz kétlábú, húsevő dinoszaurusz, köztük egy Tyrannosaurus rex csontmaradványain figyeltek meg. A fosszíliák 100 és 65 millió évvel ezelőttről, a felső kréta időszakból származnak - amelynek végeztével kipusztultak a dinók a Földről.

A növekedési évgyűrűk létezése már korábban is ismert volt a dinoszauruszoknál, akárcsak a mai kígyóknál, gyíkoknál és krokodiloknál. Következtetéseket azonban eddig nehéz volt levonni, mivel a csontvelő idővel "letöröl" egyes belső évgyűrűket. Makovicky és kollégái azonban egy új módszerrel és az általában jobban megőrzött kisebb csontok évgyűrűinek vizsgálatával az eddigieknél pontosabb méréseket végeztek.

Mint arról a Nature-ben beszámoltak, kutatásaik szerint a Tyrannosaurus 14-18 éven át nőtt, és végül 5000 kilós súlyt ért el, ami megfelel egy mai afrikai hímelefánt súlyának - egyes példányok súlya még ezután is gyarapodott vagy tíz éven át. (Összehasonlításképpen: a T. rex súlya több mint 15-szöröse volt a mai legnagyobb testsúlyú szárazföldi ragadozóénak, a jegesmedvének.) Ez azonban még mindig messze volt a növényevő, négylábú dinók súlyától: a brontosaurusok például a 30 tonnás súlyt és 20 méteres hosszúságot is elérték.

A királyi termet hátránya

A hatalmas test a T. rex számára hátrányt is jelentett: "ahogy nőtt, a Tyrannosaurusnak úgy lassult a futása" - mutat rá dr. John Hutchinson, a londoni Royal Veterinary College munkatársa. A kréta időszak ifjú T. rexei akár a 40 km/h-s sebességet is elérhették zsákmányűzés közben, ám ahogy testsúlyuk ezer kilogramm fölé ért - s ez csupán egyötöde a kifejlett példány testtömegének - búcsút kellett mondaniuk ennek a tempónak.

Felvetődik tehát a kérdés, hogyan volt képes egy felnőtt, 5 tonnás példány elegendő zsákmányt ejteni ahhoz, hogy hatalmas étvágyát kielégítse. Mint arról korábban beszámoltunk, egyre elfogadottabb paleontológus körökben az a vélemény, amely szerint a T. rex táplálékát javarészt más húsevő dinoszauruszok elejtett prédája, azaz döghús tette ki. A lassú futás mellett erre vall, hogy a dinoszaurusz mellső lábai túl rövidek, szemei pedig túlságosan aprók lehettek ahhoz, hogy sikeres vadász legyen. Másrészről viszont - a keselyűkéhez hasonlóan - agyában jelentős területet foglalt el a szaglóközpont, és anatómiai felépítése nagy távolságok megtételére tette képessé - érvelnek azok, akik szerint a Tyrannosaurusok lehettek a világ legnagyobb dögevői.