Új kép a Halálcsillagról

Vágólapra másolva!
Röviddel a Szaturnusz körüli pályára állás után a Cassini lefényképezte a 398 km átmérőjű Mimas nevű holdat, amelyet sokan csak Halálcsillagnak neveznek.
Vágólapra másolva!

Az égitest különlegessége a Herschel-kráter, egy 130 kilométer átmérőjű alakzat, amit egy kb. 10 kilométer átmérőjű test becsapódása hozhatott létre. Ha a becsapódó test egy kicsit nagyobb lett volna, akkor a számítások szerint a hold szétszakad az ütközés következtében.

A kráter átmérője harmada a Mimas átmérőjének, ami a Naprendszerben a legnagyobb relatív becsapódási nyom. A kráter pereme 10 kilométerrel, a központi csúcs 6 kilométerrel emelkedik a kráter feneke fölé.

A Star Wars rajongók által jól ismert Halálcsillaghoz hasonló Mimas a Szaturnusz legbelső nagy holdja, keringési ideje 22,6 óra. Felszínén számos kisebb kráter figyelhető meg, továbbá repedések és árkok szabdalják, melyek hossza a 100 kilométert, mélységük a 2 km is elérheti, szélességük pedig 10 kilométeres nagyságrendű. Összetételének elemzésével fontos információkat szerezhetünk a Naprendszer ősi anyagának jellemzőiről is - olvasható a Szaturnusz.elte.hu honlapon.